2010. augusztus 31., kedd

Extrém sport


Ma reggel úgy döntöttem, hogy elég a restségből, gyalog jövök haza a suliból. A jó negyven perces sétánál úgyis útba esik a szupermarket, majd be is vásárolok. Szóval: hátizsákban dinnye, konzervek, tej, kólásdobozok, jobb kézben kenyér, müzli, garnéla, bal hónom alatt jógamatrac. (A gyereknek holnap lesz az első jógaórája). Járdák általában úgy vannak, hogy hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon. Nyolcnál abbahagytam annak számolását, hányszor kell átkeljek a túloldalra, ha nem az úton akarok kószafaszálni. Átkelni a következő módon kell: hiába van zebra, mindenki leszarja. Olyan sincs, mint otthon, hogy a gyalogosnak bárhol, bármikor elsőbbsége lenne, és hogy a gyalogosra vigyázni kell. Nem, itt a gyalogosnak kell vigyázni. Ha nem teszi, vessen magára.
Ha még ezek után is át akarsz kelni: állj meg a járda szélén, és ölts nagyon elszánt arckifejezést. Lépj le, és lassan, nagyon lassan (hogy a gyorsan érkező motoroknak és autóknak is legyen ideje lassítani), de nagyon határozottan indulj el. Figyelem! Megállni, megtorpanni szigorúan tilos! A motorosokat nem szabad meglepni, ők arra számítanak, hogy ha lassan is, de haladsz.
Egy idő után egész vicces, kicsit hasonlít a dolog a videojátékokra. Kilőnek? Nem lőnek?
Gyér fantáziájú olvasóimnak a fenti Mulan videóval illusztrálnám az átkelést.

4 megjegyzés:

  1. Röhögve ébredni!Csak igy lehet, pedig itt van az ősz, itt van újra.
    Fogadd meg a csiga mama tanácsát, aki gyerekének arra a kérdésére, hogy hogy lehet átmenni egy forgalmas úton, azt felelte, hogy sehogy. Oda születni kell.
    Lehet, hogy Nektek már fel sem tünne az itthoni időjárás. Egész éjjel esett, sőt most is esik. A járda kibírta az első esős napi megterhelést.
    Szép napot kívánunk. Gyalogolj sokat, de csak egy oldalon.
    Miilió puszi.

    Mami és Papi

    VálaszTörlés
  2. Szia Adri!
    Nekem nagyon tetszett a videó.
    Adri, csak vigyázz az átkeléssel!
    Marci

    VálaszTörlés
  3. Hahó!
    Túl vagyok a bemutatkozó napokon az új helyemen!! Pakolás, rendezgetés, ismertetés, napirend, hetirend stb. Tök jó és izgi! Minden nagyon tetszik, de az igazi munka holnap kezdődik, holnap jönnek a csemeték! Meg a szülők! És hajnali fél nyolcra kell mennem! Nem baj, majd megszokom és átállok. de jó sok felelőség és feladat vár rám. Szépen lassan beletanulok mindenbe. Azt kérte a főnököm, hogy legyek nagyon szigorú a lányokkal, mindenre figyeljek oda és mindent ellenőrizzek. A csajok nagyon szimpatikusak és segítőkészek. Már adtam pár tanácsot ami tetszett nekik. Izgulok!!!!
    Az időjárás a tietekkel vetekszik! Szakad az eső egész nap és olyan hideg van,hogy befagy a seggünk aug-ban! Fürdőruhából a téli kabátba kellett bújni!
    Nagyon cukik a képek Luciról! Jól áll neki a vietkalap. A könyvekért nem hívtak??? Összeraktunk mindent, holnap beköltözik a gyerek a suliba!
    Körmösökgyöngye Erika üzeni,hogy puszil és gondol Rátok, de el van havazva! Ha lesz egy szusszanásnyi ereje és ideje jelentkezik!
    Pénz még mindig nem jött! Gondolom sejtetted!
    Sok puszi mindenkinek: Brigi

    VálaszTörlés
  4. Drága Dorina!
    Különös módját választom, hogy köszöntsünk. Mivel nem tudjuk az e-mail címedet, a Skype címedet, a telefonszámodat sem, a táviratcímedet pláne nem. Igaz megkérdezhetjük édesanyádat, de igy érdekesebb.
    Boldog Névnapot kívánunk Neked. A sok munkába nehogy megszakadj és ne tudjál kimenni Andiékhoz. Vár a rózsaszinü gyikocska is.

    Sok puszi Neked.
    Mari és Pista

    VálaszTörlés