Mindenféle

Nos, a hét nagy eseménye annyi volt, hogy Dorinkát beraktuk egy taxiba, és elbúcsúztunk tőle. Azóta már meg is érkezett haza, a csomagja is, igaz, egy kis késéssel. Ha van kedve, majd beszámol az utazási kalandjairól. Üres a lakás nélküle. Sajnálom, hogy nem tudtam 100%-os hostess lenni, de ez a rohadt dengue (mint kiderült, tényleg az volt), kicsit morcossá tett.

A napok visszatértek a rendes kerékvágásba. Luca reggel iskolába el, én Liorával beülök a Blu-ba egy passiógyümölcs-banán smoothie-ra, dumálunk a nagy semmiről, megegyezünk, hogy aznap sem csinálunk semmi izgalmasat, hazamegyünk, majd fél háromkor megyünk a gyerekekért. Utána megint haza, kis tanulás, vacsi, fürdés, fekvés. Nagyo izgi. Bár a lányka szeret itt lenni, szerinte tök poén.

Egyébként meg hűlt a levegő, hajnalban 21 fokot is mértek, közeleg a tél. Most nagyon kellemes kint lenni, bár szúnyog még mindig rengeteg van. A fene pofájukat.

Az iskolában nagy jótékonységi sütivásár lesz jövő héten, megkértek minden kedves szülőt, hogy süssön otthon sütit, és hozza be, aztán árulja gőzerővel. A mi lakásunkban nincsen sütő (a legtöbb viet háztartásban nincsen), természetesen CSAK ezért fogok egy cukrászdában tortát venni, és eladni, mint sajátomat. A receptet majd letöltöm a netről, ha valakinek eszébe jutna megkérdezni... bár van egy sanda gyanúm, hogy sokan egyforma tortát viszünk majd...

Ma megint hívták Lucát a Tomorisok, én diszkréten félrevonultam, mert nem akartam a gyerek előtt bőgni. Úgy hiányoznak! A gyerekek is édesek voltak, sokat kérdeznek Lucustól. Bár a kisasszonynak nagy a pofája, hogy nem hiányzik neki otthonról semmi, azért megnyekkent a beszélgetés után. Még a magyar olvasókönyvéből is hajlandó volt olvasni, ami nagy szó, mert különben britebb lett a britnél, néha kedvem lenne szájon vágni, olyan sznob. :-) Imádom.

Brigi, szurkolok, remélem minden oké, jó volt ma beszélni. Erika, mindig örülök, ha hír jön felőletek.

Bácskai: Mexikóban is van dengue. Oda már nem mehetek. :( Legyen csak Róma.

Mindenkinek csók.

Hoi An

Egy napon kirándultunk Hoi An-ba, ami az Unesco világörökség része, egy ősrégi vietnámi városka. Kicsit olyan skanzen hangulata van, mint Szentendrének, bár az árusok agresszívabbak. Ez itten egy kávézó. Külseje ellenére beültünk. Végül is a sörön és a szódán nincs miot elrontani. Fagyit is rendeltünk, na azt kár volt.

Hú, de gyökér!

Nemzeti Múzeum. Nem mentünk be, mert nem találtuk a helyet, ahol jegyet lehetett venni.

Gongbolt. A kisasszony most már gongathat, mint Musu a Mulánban. Meg is teszi. Szó ne érje a befektetést.

Teletubbiek a hídon.

Kilátás a hídról. A hajó orrára festett szemek állítólag megvédik a hajósokat.

Utcakép. A szabók egy óra alatt megvarrnak bármit. Igaz, amit Lióra magának varratott, most Yarden viseli, de legalább megpróbálta.

Saigon megint

Jelentem, ismét visszatértünk Saigonba. Mielőtt az élménybeszámolóba belefognék, szeretném megkérni a családot, hogy ne legyen összenépi aggódás a dengue miatt, már tök jól vagyok. Holnap igyekszem orvoshoz is elkerülni vérvételre, ami azért is jó, mert ha kiderül, hogy tényleg az volt, akkor a következőt már az elején elkaphatjuk, és akkor megúszom. Tehát ne aggódjatok, tök felesleges, attól még nem csípnek kevésbé a szúnyogok, rohadjanak meg. Tehát itthon vagyunk, innen:

Az alábbi képen én csak azért vagyok rajta, hogy a hullámok nagyságát érzékeltessem.

Ebben laktunk, ni:

Ezt a képet a nagyszülőknek küldöm gusztálásra:

Egészséges életmód:

Tényleg ekkora dög hullámok voltak, még engem is felborítottak.

Tengeri fürdő után kókuszos lemosás:

Szóval jó kis hely ez, bár négy nap bőven elég volt, a legszebb tengerpartot is meg lehet unni, ha nincs mit csinálni.

BOLDOG SZÜLINAPOT, LUCUSKA!!!!

Az én drága, aranyos, tüneményes malackám ma lett 9 éves. Imádom!!!!

Danang

Hát, bocs, hogy eddig nem írtunk, de folyamatosan arra vártam, hogy majd valaki készít videót és képet, amit bemellékelhetek, hogy megmutassam, hol vagyunk.

majd akkor a google-ról...

Szóval, szerda este elrepültünk Danangba, az egy max. másfél óra Saigontól, de olyan, mintha egy más világba csöppentünk volna. Ugyanis tiszta! Se egy eldobott szemét, de nyakig mocskos, turizó emberek... Komolyan, majdnem elsírtam magam, annyira jól esett a szememnek a rendezettség, a tisztaság, a mosolygó, kedves emberek...

A Sandy Beach Resortnak nevezett hotelben vagyunk, a villánk konkrétan az óceánparton áll. Kimegyek a teraszra, és tíz méterre tőlem már dübörögnek a hullámok. Szó szerint dübörögnek, sosem hittem volna, hogy a hullámverésnek akkora hangja lehet, mint egy leszálló repülőnek. A hullámok amúgy három-négy méteresek, arról szó sem lehet, hogy bemenjünk úszni, de ez nem is baj, csak pancsolgatunk a szélén, meg aztán ott vannak a medencék is. Egyébként meg aszongyák, hogy China Beach (mármint az a tengerpart, amit írás közben vakulok), a világ első hat legszebb strandja közül az első háromban szerepel. Meg is illetődtem rendesen.

Szerencsére már nem vagyok lázas, (szerda hajnalban ugyanis megint belázasodtam, isteni volt így repülni, azt hittem, hogy belehalok), viszont vörös és viszket a tenyerem. Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy pénz áll a házhoz, hanem sajnos at, hogy valszeg mégis dengue lázam volt. Jövő héten megyek vérvételre, majd akkor kiderül. Ez azért szívás, mert elvileg nem szabadna még egyszer elkapjam, és fogalmam sincs, hogy ne kapjam el, amikor most is szúnyogriasztóban fürdök. rá kell bízzam magamat a szerencsére.

Luca a hotel másik végében ül, és skype üziket küld nekem. Próbálom meggyőzni, hogy jöjjön ide, csinálunk papáéknak videót. :)

Ismét eltelt 2 nap...

Úgy látszik, mostanában pont mindig 2 naponta sikerül írnom... Tegnap reggeli és úszás után a Mádám útnak eresztett, hogy bevegyem Saigon centrumát. Beültem egy taxiba és felmutattam a csávókámnak a papírfecnit, amire Andi felírta a címeket. Első utam a Saigon Square-re (továbbiakban: SS) vezetett. Csak viszonyításképp: a közel 8 km-es távolságért borravalóval együtt 1100 fornintnak megfelelő dont fizettem. A SS tulajdonképpen egy fedett piac, ahol leginkább ruhaneműt, cipőket, meg egy két mütyűrt (óra, napszemcsi) lehet kapni, a bolti ár töredékéért. Egyből vettem 3 ujjatlan topot-darabját 500 ft-nak megfelelő donért-, kár, hogy otthon csak tavasszal tudom majd legközelebb felvenni. No mindegy. A 2 szintes market bejárása után tettem egy kis sétát még a környéken, majd ismét taxiba be, elő a papírfecni és irány a Dong Khoi, ami Saigon bevásárlóutcája, a puccosabbik fajtából. Ezen az utcán sétálva megtalálható a Gucci, YSL, DnG stb. márkák eredetiben. Itt elég sok európai túristával találkoztam, gondolom nem véletlenül. Az árak itt már leginkább dollárban vannak feltüntetve, ebből persze az is egyenesen következik, hogy drágább. Nem is vettem semmit. utam során felfedeztem még egy hatalmas Plázát, Adri szerint a legdrágábbat Saigonban, ott is csak a számat tátottam:) Mivel ekkorra már kiszívta energiámat a párás, meleg levegő, gondoltam indulok haza. Taxi leint, elő a papírkát... ha nem hagyatam volna el útközben. nem baj, emlékezetből elmondta neki, hogy melyik városnegyedbe akarok menni, viszont az utca pontos nevével tudtam, hogy gondom lesz, mivel Adriéknak lassan 3 hónap után is gondot jelent kiejteni helyesen. Meg is szívtam, mert mondtam én is, meg úgy is, meg amúgy is az utca nevét, még Adrit is felhívtam, hogy hátha rosszul mondom, de reménytelen volt... Végül taxis barátom odament egy másik taxishoz, aki megértette, amit mondok, így sikerült visszajutnom. Kalandos volt... Este Andi halat sütött, iszonyú finom volt, minden nap meg tudnám enni!!!

Ma nagyon kellemes napunk volt. Reggeli után Liórával együtt pedikűr-manikűrre mentünk:) Itt tényleg iszonyú kevés pénzért szedik rendbe a körmeit az ember lányának. Igazán aprólékos munkát végeznek a viet lányok, és kb. 60 forintnyi borravalóért olyan hálásak, hogy az elképesztő! Anya, nekem vadító vörös lett a körmöm, biztos tetszene:))

A kellemes kikapcsolódás után ebédeltünk egyet a közeli étteremben, nagyon szuper hely. Az ebéd felénél azonban ránk szakadt az ég, így be kellett húzódnunk a fedett részbe, és onnan szemléltük tovább az özönvíz levonulását. nem tartott az egész tvább 15-20 percnél, de ez alatt tetemes mennyiségű víz esett le. Kaja után Lucus Yardennel maradt Lióráéknál, addig mi Andival a közeli szupermarketekbe mentünk, hogy a holnapi út előtt vegyünk még egy pár rágcsát. Ugye tudjátok, hogy holnap indulunk a tengerhez? Lassan pakolunk, meg ma igyekszünk korábban lefeküdni. Én még úsztam egyet délután, amíg Adri visszament Lucusért. Azt hiszem nagyon fog ez a tető való úszás hiányozni, ha hazamegyek. Meg ez a meleg is:( Meg az isteni kaják. De Mama, azért egy jó tyúkhúsleves befigyelhetne a hazaérkezésem örömére:)))

Puszi

Hétvége

Sziasztok!

Szeretném összefoglalni az elmúlt 2 nap eseményeit. Mivel a Mádám kicsit lebetegedett (szerencsére már jobban van), ő kimaradt a programokból, kúrálta magát egész nap. Szombaton ébredés és reggeli után Kenannal elvittük Lucust zongora órára, s míg ő kalapált az ujjacskáival, az egyik piacra látogattunk ki. Érdekes élmény volt, na ott aztán tényleg mindent lehet kapni. A legérdekesebb számomra a szárított élőlények sokasága volt, amit majd valamelyik képen meg is tudtok tekinteni. (Elnézést, ha a képek nem időrendi sorrendben lesznek feltöltve, de én még kezdő vagyok blogírásban!)

Szóval piacoztunk Kenannal, nekem is sikerült azért beszereztem egy 3 részes kínálókészletet, olyan igazi távol-keleti stílusút:) Miután Lucust felvettük, elmentünk ebédelni a Stella nevezetű étterembe, ahol Luca is és én is sült tésztát ettünk, csak én nem csirkéset kértem, hanem zöldségeset. Olyan csípős volt, hogy azt hittem rögtön tüzet fogok hányni! Az íze viszont fenomenális volt. Egyébként is igen-igen megbarátkoztam a helyi kajákkal, tényleg nagyon ízletes számomra errefelé minden.

Ebéd után hazajöttünk, volt egy kis szieszta, amit én úszkálással és alvással töltöttem fent a tetőn. Azért ez isteni:)) Egy életen át el tudnám viselni, hogy a 30-35 fokos melegben a háztetőn lubickoljak a medencében! Este Luca, Kenan és én indiai estre mentünk, ahol egy komplett vallásos ceremóniának lehettünk szem- és fültanui. Állítólag a gonosz démont űzték el a jó istenek. Érdekes volt, mindenesetre amikor 45 perc után Luca közölte, hogy unja a dolgot, én is fellélegeztem.:)) Persze kóstoltunk is indiai ételeket, Lucusnál kevesebb, Kenannál és nálam annál több sikert arattak. Indulás előtt még készült rólunk egy fotó az egyik indiai főszervezővel, a végeredmény megtekinthető az egyik képen.

Vasárnap reggel álmosan keltünk mindannyian. Egyébként általánosságban elmondható, hogy itt az ember úgy ébred 9-10 óra alvás után is, mint akit fejbevertek. Andiék szerint ez a kivonuló monszun miatt van, totál lenyomja az embert. Szóval miután magunkhoz tértünk, Lucussal, meg Kenannal (a Mádám még mindig nem érezte fényesen mgát) elmentünk a helyi buddhista témájú vidámparkba! Nagyon klassz volt, még delfinshowt is láttunk (kép, lásd valahol) sőt felültünk egy tényleg hatalmas óriáskerékre is. Sajnos aztán az eső eleredt, amolyan helyi stílusban, ami azt jelenti, hogy bokáig ért a víz. Nekünk sikerült még a nagy zuhi előtt taxiba ülnünk és hazajönnünk, így megúsztuk a dolgot:)

Ebéd után (ekkor már olyan 4 óra volt) én ismét a tetőn kötöttem ki. Gyakorlatilag mndennapossá válik számomra az úszás. Nem nagy medence, de ha sokat úszkál benne az ember, el tud fáradni. Nekem már izomlázam is lett. Estére szerencsére Andi is jobban lett, így a vacsorát már ő készítette. Tabule salátát ettünk cukornádra tekert rákkal, amit meg kellett sütni, Lucus, mivel nem szereti a rákot, ő tésztába töltött fűszeres sertéshúst evett. Nagyon ízlett neki, mert az íze a török kajára emlékeztette:))

És a végére feltesezk magamról egy mosolygós képet is, hogy lássátok, milyen jól érzem magam itt:)) Természetesen Luckó csinálta a vaci új fényképezőgépével. Itt épp azt próbálta ki, hogy nem csak fekete-fehéren tud fotózni, hanem amolyan régimódi stílusban is, ezért olyan barnás árnyalatú.

Puszi mindenkinek: Dorinka

Ma

A címet a gyerektől loptam, megtekinthető az ő blogján.

Ma nagyjából semmit sem csináltunk, mert Lucuskát elkapta valami torokgyík, és talpig ült a takonyban. Két hónap alatt harmadjára... asszem a légkondi megteszi a magáét, igyekeznem kell valami itt is működő immunkúrát elkezdeni. C-vit, grapefruit, omega 3 stb.

Dorina délelőtt és délután is felment úszni, még szerencse, hogy a passzív pihenés támogatója. Az unokahúgával egyetemben.

Dorina ma több kulináris felfedezést tett. Kipróbálta a sárkánygyümölcsöt lime-mal, mert az eredetit íztelennek találta. Ezentúl én is azzal eszem. A grillcsirkében elhelyezett babérlevél is ad egyfajta bukét a kajának, kifejezetten jót. Illetve majonézbe lehet bazsalikomot tenni, és akkor az állat.

Hullafáradtak vagyunk mindannyian, állítólag amikor a monszun időszak a végéhez közeledik, ez természetes, mert nagy frontok vannak. Hát legyen, fogjuk erre.

Holnap megerőltetjük magunkat, lesz piacozás, fotózás, és beszámoló.

Ja, milyen mázlista ez a Dorina: itt léte második napján találkoztunk egy nagyon cuki taxisofőrrel. Olyan édes volt, hogy Dorina haza is akarná vinni háziállatnak. Ami érdekes: emlékezett rám. Beültünk, a kiscsákó meg rögtön rákérdezett a lakáscímre. Hö? Ja, a méreteim miatt megjegyeznek nyilván. A kövér mádám a Nguyen van Huongról... Ezek szerint már utaztam vele, akkor nem tűnt fel, hogy aranyos. Pedig aranyos taxisofőr itt nem sok van.

Kisfiam! Tök jó lenne, ha te is itt lennél. Már el is terveztem a menüt: csiga, rák, tintahal...

Luca

Lucus azt üzeni, hogy olvassátok a miniinsaigont is, mert újra írt:)

Papi köszi az észrevételt, még tényleg nem álltam át. Természetesen a szerda-csütörtököt akartam leírni:))

Csütörtök-péntek összefoglalva

Nos, a hír igaz, valóban megérkeztem Mádámékhoz. Az út baromi hosszú volt, szinte végeláthatatlan, de megérte:) Párizs és Bangkok után HCMC-ben landoltam itteni idő szerint 9:50-kor. Rögtön hozzá kellett csapnom 5 órát az időhöz, bár, amilyen képet vághattam, édes mindegy, hogy 10 órát, vagy du. 3 órát mutat a vekker! Adri jött értem a reptérre, szegény Kenan csak este érkezett meg Bangkokból. Érkezésem után mentünk is Lucusért a suliba, majd Tamás jött értünk, és mentünk a 13 nevű étterembe a Saigon folyó partjára:) Rendeltünk mindenféle finomságot, bár a pincér gyerek a felét nem hozta ki. Állítókag csak azt hozzák ki, amit megjegyeznek. Ennyi. Egyébként tényleg minden szó szerint igaz, abból, amit a Madam leírt a blogjában, a helyi emberek egészen mások, mint mi. És a közlekedés, na az kész kabaré... Ha kell, ha nem ezek dudálnak, biztos, ami biztos:) Adri szerint itt a mondás: "Semmit a maga idejében", és ezt én is tanusítom. A tegnapi nap tulajdonképpen ezzel a vacsival véget is ért, én olyan hihetetlen fáradt voltam, hogy bedőltem az ágyba, és onantól nem emlékszem semmire.

Ma Adri keltett 6 után, szerinte fel kell kelnem normális időben, mert különben totál felborul a ritmusom:) Hmm. Lucát bedobtuk a suliba, utána Liorával, meg Joval, meg Jo anyukájával, meg még egy nővel, akinek nem tudom a nevét, beültünk a Sagon folyó melletti kávézóba, azt hiszem Blu a neve. Én narancsdzsúzt ittam, Adri azt hiszem ananászt, de igazából mindegy, hogy mit iszol, mert minden hihetetlenül friss és finom. Reggeli után visszamentünk a suliba, nemzetközi kultúra ünnep volt, és azt próbáltuk nézni Liorával, meg Madammal, de nem bírtuk sokáig, leléptünk. Ezután Adrival ketten bementünk a városba a Tax center nevű bevásárló központba, feltérképeztem az árakat, meg a cuccokat. Egy Converse cipőt már ki is néztem magamnak, itteni ára 5000 forintnyi don, otthon 16000 Ft. Állat:) A pláza után Adri kávézott, én meg a naracslépluszfánk kombinációt választottam a helyi menő kávézóban. Ebéd előtt még részemről volt egy kis szieszta (hiába, még mindig érzem az időeltolódást) majd indultunk Lucusért (egy kicsit hamarabb, nem érzte túl jól magát). Az ebéd a suli melletti Asia grill nevű helyen volt, szuper kaják, szuper áron. Az ebéd után tulajdonképpen nem történt semmi különös, ezért nem is írom le:)

Puszi mindenkinek, legfőképp a családomnak:)

Megjött Dorina

Szerencsésen és nem túl kifacsarva érkezett.Már tegnap akartunk írni, de inkább elmentünk vacsorázni, utána meg elpunnyadtunk. Majd hagyom őt is írni, ha magához tér. :)

Csiga-biga...

Tegnap mozgalmas napunk volt. Reggel fogadóórára mentünk az iskolába. Először Luca osztályfőnökéhez mentünk. Természetesen Lucácskával minden oké, kezd beilleszkedni, a feladatai lassan megközelítik azokat, amit a többiek csinálnak, és mer kérdezni meg segítséget kérni. Az angoltanár szerint Luca és Yarden a sztártanítványok, régen láttak olyat, hogy két gyerek nyolc hét után egész mondatos szerkezeteket használjon. A két kislány egymást húzza, egymást segíti, szuperek. Hát, dagadt a nem kis mellem. Itthon Luca lassan csak angolul beszél az apjával... beszarás.

Fogadóóra után kosáredzés, a mozgásművészeti bemutató megtekinthető a videón.

Kosár után rohanás haza, tusolás, hajmosás, és futás zongorázni. Míg a művésznő a hangszert püfölte, az apja meg én kimentünk a Ben Than piacra asztalterítőt venni. Vettünk is főnixmadárral ékesített cipőkanalat és kisvirágos-tokos tükröt zsebfésűvel, de asztalterítőket nem kaptunk. (A cseléd betette a selyemterítőinket a mosógépbe. Jót akart, de most egy terítőnk sincsen.)

Zongora után István és Thuy meghívtak minket egy vietnámi étterembe ebédre. Hát, na. Állítólag ez egy nemzeti eledel. Bánh Xéo a böcsületes magyar neve, tulajdonképpen palacsintába töltött disznóhús és garnélarák, meg ami zöldség, rágcsa terem a faluban. Lásd kép.

Volt gombás, algás, szójababcsírás. Én a fenti verziót választottam. Az a reszelt cucc a kókuszpálma törzsének a belseje. Jól mondom, nem a kókuszdióhoz van köze, hanem a fához. Ezek a vietek tényleg mindent megesznek. A fehér cuccnak nem volt sok íze, így aztán se nem rontott, se nem javított a helyzeten. A cuccot úgy kell enni, hogy ezt a palacsintát összehajtják, kiteszik eléd. Te fogod a pálcikádat, feldarabolod (!) vele, és egy salátalevelet megtömsz azzal, amit kihorgásztál. Összecsomagolod, mint a töltött káposztát, bemártogatod egy lábszagú lébe (állítólag halszósz), és benyomod. No, én a lábszagú vizet kihagytam, a többi stimmt.

Aztán lett az ebédnek egy pillanata, amikor legbelül azon sajnálkoztam, hogy miért nem hamburgerbárba mentünk... Nézzétek:

Ez bizony az, amire gondoltok: egy kurva nagy csiga. Az a barna trutymó meg a csigaállat összenyomva és pástétomjellegűre elkészítve. Most ilyenkor mit lehet tenni? Thuy kirendelt négy darabot a négy felnőttnek, Luca megúszta. Mindenki jóízűen megette a sajátját, Kenan is azt mondta, hogy nem gáz... ezek után játsszam a primadonnát? Főleg azután, hogy tíz perccel korábban már öklendeztem egy nagyot, mikor rájöttem, hogy a leveskében úszkáló barna, gumiszerű izé nem gomba, hanem disznógyomor. Persze csak akkor jöttem rá, mikor már bekaptam. Nem túl diszkréten köptem a szalvétába. De egyszer élünk. Na jó: a csigás cucc íze nem rossz. Kicsit olyan, mint egy erősen fűszerezett májpástétom. Meg is ettem volna, ha nem az jár végig a fejemben, hogy bazmeg, ez egy csiga. Mindegy, a bemutató mindenkit kielégített, senki sem kívánta tőlem, hogy lenyeljem az egészet.

Később Tamás is csatlakozott hozzánk, aki kissé másnapos és náthás volt, emiatt rezignáltan fogadta, hogy kávé helyett szódavizet kapott.

Ebéd után a tisztelt társaság átvonult a Tax centerbe, ami a nevével ellentétben nem adóhatóság, hanem egy pláza. Elég jó. Vettem 19 db dvd-t 2800 forintért. Párat vissza kell vinni, mert kicsit hibás a másolat, de a kétharmada frankó. Aztán az Angel In Us-ban kávéztunk, olyan, de olyan kávékölteményeket... a Starbucks sápadtan vonulhat a büdös francba.

Kezd általános iskolás fogalmazássá satnyulni az irományom... és aztán, és aztán.... és aztán Tamás hazahozott minket, illetve Kenant haza, minket Barbihoz, hogy Luca játszhasson Lilikével. A délután nagy eseménye az volt, hogy Lilire ráborult a fiókos szekrény. Hála istennek az ijedtségen kívül nem esett sok baja.

Este vacsirendelés az araboktól, és ... nem kellett elringatni.

Ma ebből kifolyólag nem csináltunk. Kenan elment bringával bevásárolni, és cafattá ázott, mire hazaért. Még kábé egy hónap az esős évszak, ilyenkor a végén állítólag beerősít. Tényleg többet esik az eső, de többnyire a hétvégén. Honnan a fenéből tudja az idő, hogy ilyenkor tesz keresztbe mindenkinek? A Saigon folyó most már naponta kiönt, az utcákon térdig ér a víz, de aztán egyszer csak visszahúzódik. Aztán másnap megint kiönt... lehet lubickolni a hentesnél.

Áj em szóóóóóóóó beautiful

Nomármost, hogy a következő sztori világos legyen, be kell mutassam a szereplőket, meg egy kicsit a "színpadot". Adva van ugye Liora, aki hat kilót hízott, mióta itt van. Adva van a gizda Melody, aki beevett valami amőbát, amitől felfújódott, és úgy néz ki, mintha babát várna. Adva vagyok ugye én... hát ezt tudjátok. Van a sok viet, aki mint sovány, de tényleg. Meg van a kedvenc pincérünk a Blu-ban, aki meleg, mint a Sahara, tüneményes, és akit lehetetlen vietnami neve miatt csak Sandynek hívunk.

Szóval reggel Melody mesélte, hogy megtanulta vietül, hogy "Nem vagyok terhes, csak kövér", mert állandóan a pocakját simogatják, és kérdezik, hogy mikor jön a pici. Elég gáz elmagyarázni minden alkalommal, hogy nem terhes vagyok, csak finganom kellene egy hatalmasat. Liora és én is elkezdtük sóhajtozni, hogy hát igen, bizony néha felfújnak a vietnámi ételek, meg amit belekavarnak ízfokozó gyanánt. Sandy meghallotta, hogy miről beszélgetünk, és odajött hozzánk segíteni. "Mádám, étel után feláll öt perc, no big has." Megörültünk a remek ötletnek, mondtuk is Sandynek, hogy sweetheart. Aztán tovább nyökögtünk, főleg én, hogy azért csak kellene fogyókúrázni, mert hát ez nem állapot. Mire Sandy kikerekedett szemekkel: NOOOOOO, no diet Mádám! Mádám you beautiful! Fat woman happy woman! :-)))))))))

Válasz Dorinának

Olyan is van.

Szolgálati közlemény

Hát a Tomoris anyukák hová tűntek vajh?

Kedd vagy Szerda?

Asszem mégis csak szerda. Kezdenek kicsit összefolyni a napok. Az iskolában Book Week van, jött valami költő is Angliából a gyerekeknek, Luca szerint jó fej volt. Tegnap a kölköknek be kellett öltözni regényhősnek, egész nap jelmezben parádéztak. Luca Harisnyás Pippit választotta, a hétvégi piacozás annak köszönhető, hogy csíkos harisnyát vagy gatyát kelljek találjak neki. Hétfő este meg Kenant menesztettem a Diamond Plazaba szemcerkáért, hogy másnap reggel szeplőket tudjak varázsolni a gyerek arcára. Luca nagyon happy volt az ötlettel, mert Yarden hercegnőnek öltözött, és abból volt vagy ötven, míg Pippik hárman voltak, és abból is ő volt a legjobb. Szerinte. Akkora egója van hála istennek, mint egy dinoszaurusznak.

Kezd lassan mesélgetni is, nekem meg a pofám leszakad. Hamarosan nem leszek képes követni. Rajzórán például a festegetés mellett fotóznak. Csináltak lufiállatokat, azokat fényképezik. Tantónéni mutogat beállításokat, gépkezelést, tanít perspektívát sötöbö. (Most már értem, miért akar a gyerek fényképezőgépet a szülinapjára.) De ez még hagyján. Tegnap azzal jött haza, hogy képzeljem el, Photoshoppal alakítgatták az elkészül fotókat, és milyen fasza dolgokat csináltak, és hogy van-e az itthoni gépen Photoshop. Hát ez kész. Végül is tényleg azért van iskola, hogy az életre neveljen, nem???

Közben megjött Jo anyukája is, jó fej, mint a lánya, együtt reggeliztünk. Aztán Liórával ebédeltünk, a gyerekek meg játszóházban voltak. Hasznosan telt a nap. Délután Lióra visszament az iskolába fogadóórára, addig Yarden velem volt. Elképesztő, mennyit tanulnak egymástól, milyen jó megfigyelők. (És az is lejön, melyik gyerek mit használ sokat.) Yarden azzal fordult hozzám, hogy "Anya, hogy van az, hogy...?" Míg Luca a játék hevében azt kiabálta, hogy "Loóca", ami állítólag héberül azt jelenti, hogy "Nem akarom!"

Hétfő (folyt)

Tehát, a hátizsákos negyednél hagytam abba. A kaja szuper volt, az időjárás kevésbé. Hazamentünk, innentől kezdve üresjárat. Nyilván olvastunk, filmeztünk, dumáltunk.

Vasárnap reggel családi látogatást tettünk a Metro-ba. Olyan, mint otthon, csak tele van viettel. Luca is pont úgy viselkedett, mint otthon. Ahogy beléptünk, és betettük az első árucikket (poharakat, mert abból hetente eltörök egy készletet, hiába, elszoktam a mosogatástól), közölte, hogy kakálnia kell. Egyből otthon éreztem magam. Tehát lóhalálában bevásároltunk, aminek az eredménye az lett, hogy otthon kicsomagolás után még mindig nem voltam közelebb ahhoz, hogy mit fogunk ebédelni.

Szerencsére ez megoldódott, mert eszembe jutott, hogy hivatalosak vagyunk Felicia ikreinek zsúrjára. Szerencsére volt otthon egy torta, amit az az utazási iroda küldött, ahol Kenan a repjegyeket és a szállót foglalta az őszi szünetre. Látták, hogy Dorinának szülnapja van, küldtek egy doboz tortát. Ne bándd Dorinka, majd kapsz egyet te is. Tehát ebéd nagyjából eg lett volna oldva, ha Luca nem ássa be magát a játszóházba. Így maradt a pizzarendelés.

Hétfő. Reggel az iskolában aktiváltam magam. Itt az a szokás, hogy a ráérős (és természetesen belevaló) szülőket délelőtt is mozgósítják. Én ezentúl minden hétfő reggel nyolctól tízig olvasok a gyerekekkel, kijavítom a kiejtésüket, segítek az ismeretlen szavak felderítésében stb. Ez nekem is jó, egyrészt Luc megint marha büszke rám, hogy az ő anyukája a kettő közül az egyik, akit megkértek, másrészt én is megismerem az osztálytársait. Meg látom, mi zajlik az osztályteremben. Bónusz.

Ja, hogy mennyire bevonják a szülőket... a jelenlegi igazgató júniusban le fog köszönni, keresik az utódját. Az egyik jelölt csütörtökön jön állásinterjúra, amin az SZMK is részt vesz. Kiderült, hogy van szavazati jogunk ebben a kérdésben is. Komolyan veszik, hogy ha fizetsz, azért szolgáltatni kell. Gyanítom, hogy nekem is azért kell az osztályban legyek, mert kifogásoltam egy-két dolgot (Miért is kell Lucának nem létező angol szókinccsel mondatokat alkotnia? Meg angol nyelvű mesekönyvben leírásokat keresnie?), oszt tantónéni inkább maga mellett tart. Nehogy feljebb menjek a panaszommal... No, de ne legyek ilyen rosszmájú. Helyes kislány a Shannon, ahol megakad a tanításban, majd kisegítem, höhöhöhö.

Luca mai nyelvi bravúrja: Olvas a gyerek magyarul. - Aaaaanya, mi az a vilani? - Micsoda, gyerekem? - Vilani. Itt van ni, nem égett a vilani. - HÜLE.

Hétfő

Juj, de régen nem írtam. No de, látom viselkedtek, senki sem reklamált. (Szomorodjak el?)

Igencsak mozgalmas hétvégénk volt, amolyan igazi családi megmozdulásos, tehát semmit sem csináltunk, ami igazából kulturále fellendítette volna a családot, csak éltük hétköznapi, illetve hétvégi életünket.

Szombat reggel kosarazni mentünk. Míg Luca a csapatával dobált, Maddison meg én félrevonultunk egy másik pályára, és örömjáték keretében kitárgyaltuk az őt folyamatosan piszkáló kiscsajokat. Jókat röhögött a drága, mikor elmeséltem neki, hogy az osztály menő csajaiból negyven éves korukra vagy alkoholista, vagy öngyilkos, de minimum boldogtalan elvált asszony lesz, a világhírre csak azok pályázhatnak, akiket az iskolában csúfoltak. Gondoljon csak Lady Gaga-ra, amikor kétségei támadnak. Annyira édes volt, egész délelőtt a Pokerface-t énekelgette.

Hazarohantunk, tusoltunk, és rohantunk zongoraórára. Én azt terveztem, hogy míg Luca klimpírozik, elmegyünk Kenannal járni, Ben Than pic sötöbö. Ebből semmi sem lett, mert akkora égszakadás volt, hogy az utca túlsó felét se láttuk. Kénytelenek voltunk beszélgetni. Nagyon gyümölcsöző volt, megegyeztünk abban, hogy a pesti lakást mindenképpen eladjuk, mert egyrészt kinőttük, másrészt meg nem akarjuk lekötni magunkat. Lakás nélkül könnyebben sodor az élet. Tehát ha valakinek pesti kéró kell, nyugodtan jelentkezzen, viheti, a garázst megkapja bónuszba. Tán még a pianínót is. (Az is eladó egyébként.)

Ezek után Saigon egyik legnépszerűbb negyedében, a hátizsákos negyedben (lásd kép) ebédeltünk. Nekem nagyon tetszett, tele kis boltokkal, galériákkal, mini hotelekkel, utcákon ücsörgő emberekkel. Szerettem volna sétálni egy nagyot, Luca nyítt, hogy koszos, meg minden, az volt a szerencséje, hogy megint eleredt az eső. (Nem baj, Dorinka, majd ketten megnézzük.) Viszont a kaja remek volt. Az étterem erősen hajazott a lepukkant pesti bisztrókra a hetvenes évekből, de az étel (olasz és vietnámi étterem) tényleg felséges volt. Kenan olaszt evett, mi csajok termlszetsen vietnámit, amit Luca megfejelt egy tiramisuval. (folyt.köv.)

Panasz

Lióra mondta, hogy összefutott a lányok angoltanárával, aki elújságolta neki, hogy a kislányok (mármint Yarden és Lucuska) rengeteget csivitelnek az órákon.

Hát, én ennek csak örülök, mert ez azt jelenti, hogy a kismalacom egyre magabiztosabban beszél angolul. Ugyanaz a gond vele itt is, mint otthon volt. Éljen!

BOLDOG SZÜLINAPOT, DORINA!

Természetesen egy roppant ízléses vietnámi üdvözlőkártyával.