2010. augusztus 18., szerda

Pici emberek biciklin


Nagy felelősség ám ez a blog. Ahhoz, hogy szolgáltatni tudjam a napi talpalávalót, nem ülhetek a babérjaimon (ami nem szinonimája a nagy seggnek) egész nap, mert akkor nincs írnivaló.
Így aztán ma biciklizni mentem. Több szempontból volt vicces a dolog. Az itteni bringákat az itteni emberekre tervezték, így a nagy cajga olyan, mint otthon a 3/4-es. Remekül festettem rajta. Azt nem nagyon értettem, hogy miért ordít rám egy építkezésnyi viet az utcánkban, illetve minden motoros, aki elhajt mellettem. Azt hittem, hogy érdekesnek találják a mammut méretű európai nőt, aki vígan hajtja a pici biciklit, és lehagy minden vietet. Én nem tudok olyan lassan bringázni, mint ezek, élvezem, ha az arcomba fúj a szél. Forró szél, albeit. Nos, mikor majdnem fejreálltam a bringával, akkor jöttem rá, hogy nem viccesnek tartanak, hanem segíteni akarnak: én barom, nem hajtottam fel a támasztót. Nem sok kellett ahhoz, hogy felszántsam az aszfaltot. Szerintem még a híradóba is bekerültem volna. A bulvár rovatba.
No mindegy, eljutottam a szupermarketig. Ott is fél órát tököltem, mire rájöttem, hogyan működik a lakat, a parkolós fiúk nagy örömére. Egy idő után meguntak, és egyikük hozzán blattyogott, és bezárta a lakatot. Jól van na...
A szupermarket visszaidézte némileg a cucialista időket. De csak félig. Van itt minden, például harminc fajta amerikai reggelizőpehely, de ma pölö konyhai papírtörlő nem volt. Mondták, hogy neszvík. Gondolom, akkor jövő héten lesz. Amúgy meg kedves látványt nyújtott az a tagbaszakadt amerikai delikvens, amelyik a vietnami feliratos intim betétek előtt próbált rájönni, hogy vajon melyiket is rendelhette a nője. Bűbájos volt, ahogy birka pofával forgatta a csomagokat. De hát csak nem mehettem oda megkérdezni, hogy Can I help you? Inkább röhögtem.
Ja, a méretekhez visszatérve. Ma reggel körülnéztem a liftben. 6 ember vagy 400 kiló szállhat be. Osszatok és röhögjetek!
A hatalmas csomagjaimmal hazatekertem, tök jó volt. Megyek a gyerekért. :)
Csók mindenkinek, írjatok! Vagy gyertek ide.

12 megjegyzés:

  1. Szerintem nyugodtan odamehettél volna helpelni neki, biztos értékelte volna....és jó,elmegyünk hozzátok:-)
    Ui.: Elképzeltelek a biciklin (ide nem teszek mosolyjelet, nehogy arra gondolj, hogy viccesnek találtalak volna.....mert nem, dehogy)
    Üdv. Nesetéknek!

    VálaszTörlés
  2. na hello.
    hát nem vagyok egy nagy blogra író, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni. halálra röhögtem magam, nagyon élvezetes beszámoló volt. egyrészt azért, mert szószó, tényleg tudsz írni, másrészt pedig azért, mert ezek a történetek, mint a mai, önmagukban véve is igazán humorosak. :)
    beállítottalak benenteket kezdőlapnak, mostmár olvaslak folymatosan, és papit, erzsit, brigit, erikát is. kicsit utánanéztem vietnámnak is, érdekes ország, fura.
    laura aranyos volt, mert emiatt az 5 órás eltolódás miatt az jutott eszébe elsők között, hogy akkor szilveszterkor hogy tudunk nektek majd "időben" boldog új évet kívánni. lucus tényleg nem tűnik boldogtalannak, rengeteg új élmény éri, úgyhogy gazdagodik. :) azért a barátnőiről mindig várjuk a részletes beszámolót, mégiscsak...;) a kölésvágy mindig erős lucusban, de szerintem itthon sem adta soha fel, ha akarja, vietben is el fogja mondani, ez nem kérdés.
    szerintem tök jó, hogy a suliban lazán mennek a dolgok, nekem ez nagyon tetszik. nekünk még mindig elég nehéz elképzelni, hogy másképp is lehet csinálni, és az nem feltétlenül rossz, csak más, mint a még mindig erős porosz beidegződésünk.
    na kelnek a kölykök, megyek, puszi

    VálaszTörlés
  3. Csak viszonyításképpen, emlékszik valaki, hogy idehaza mennyi a liftbe betuszkolható emberek/kilók száma? Mert én nem, úgyhogy csak utána fogok röhögni... :-)
    És én tényleg menni fogok. Nem vicc. Amúgy mostanság az air france tűnik a legolcsóbbnak. Ja és a Ki nevet a végént sem felejtem el kivinni. Na puszi,
    És már csak 2 nap a Roszik világháborúig:)

    VálaszTörlés
  4. Na jó, ami a liftet illeti, látnod kellene azt a liftet, amibe a hat embert szánták. Emlékeztek az etióp liftes viccre? Kábé ez a helyzet.

    VálaszTörlés
  5. Na jó Drága Dorina. Nem lesz ott világháború, hisz apáddal én is ott leszek.
    A vezényszó nem Rabin Ranat Tagore lesz, hanem a puszták népe hajnalig zavarja a jó öreg Sztracsatellát.
    Látod Andikám a blogodat mire használjuk fel. Egész jó család összetartó ereje van. Az lesz a vezír, aki először ki tudja mondani, hogy srataceal....,
    sastarelacsa....., vagy miapicsatea.....
    Ma voltunk bevásárolni. Alig vettünk valamit, Tesco formában. Na az Aldit sem hagytuk ki. További információ a fejemben. Mindent nem adok le, mert kiürül. A fenti reklámért majd tartom a markom.
    Puszi Nektek és szép álmokat, hisz tizenegy óra elmúlt nállatok.
    Nagyon szép másnap reggelt.

    VálaszTörlés
  6. Mindegy, ha bemégy a liftbe, akkor kevesen mennek be utánad, tök fölösleges számolgatni. Ha a bicódat is betolod, pláne. :-) A legdurvább liftélmény az a wieliczkai sóbányák liftje. 150 méter magasra repít fel, nem kissé fapados, és igen kicsike. Viszont 15 mp alatt fenn van. A szíved a torkodban. Japánokkal szálltam be vagy öttel, ott szorongtunk, ők csiviteltek, én éreztem, hogy ez nem lesz mindennapi. Elindultunk, nagy couche támadt rögtön, szemek ki, amikor megálltunk, nagyon gyorsan kotródott ki mindenki... :-)

    VálaszTörlés
  7. Évi, barátnőről még nem tudok beszámolni, egyelőre ismerkedik a gyerek. Jo lányával, Madisonnal nagyon szeret együtt lenni, olyan, mintha a nővérkéje volna, de természetesen Maddy nem ér rá mindig Lucust pátyolgatni, így kértem, hogy a saját osztályában és korcsoportjában is nézzen szét. Az, hogy nem beszéli a nyelvet, kicsit megnehezíti a barátkozást, hiszen egy bizonyos szinten túl nem tudnak dumálni. Láttam ma reggel, hogy Luckó kicsit el van anyátlanodva, de azért nem féltem... Van itt egy másik kislány is, aki nem beszél angolul, párhuzamos osztályba jár, és az angol órákat együtt tölti Lucával. Izraeli a kiscsaj, Lucánál kicsit visszafogottabb, az anyukája már hívott, hogy mi lenne, hogy összehoznánk őket, mert nagyon magányos a gyerek.
    Próbálkozunk. Sejtettük, hogy nem lesz diadalmenet. Viszont az, hogy Luca látja, hogy nekem mennyiot segít az, hogy beszélek angolul, őt is hajtja.

    VálaszTörlés
  8. Dorina, akkor az őszi szünetet lövöd be magadnak? Mondom is, hogy mikor van: Október 16 (szombat)-tól október 24-ig. Téged ez csak annyiban érint, hogy ha a szünet idején jössz, akkor esetleg utazni is tudunk. Egyébként meg jössz, amikor akarsz. :)

    VálaszTörlés
  9. Papi, nyissak neked egy saját blogot is? Egyébként nagyon megy neked az írás, büszke vagyok rád.

    VálaszTörlés
  10. Adri, ez fergeteges írás volt!!! Vizualizáltalak, amint halált megvető bátorsággal (és persze csakis miattunk - mert muszáj a blogra írni valamit...) lehajtott támasztóval, a helyi közönség füttyögése és kiabálása közepette száguldozol a gyerekbiciklin:)
    Én a magam részéről nem ismerem az etióp liftes viccet, szóval jöhet.
    Papi kommentjeit is nagyon élvezem, hiába, az alma, meg az ő fája ugyebár...:)
    Ha kell társas, szólj és elküldöm, amit szeretnél.
    Amúgy pedig nagy boldogság a Vörös Oroszlánod, amit én jópár éve kölcsönadtam valakinek, de nem tudom, kinek, így sosem került vissza.
    Tudok privit is írni valahogy?
    Pusz! Szerezz további élményeket és írjál sokat!!!
    Barbi

    VálaszTörlés
  11. Barbi, a blogra nem tudsz privit írni. Írj mailt, az a tuti. Tudod a címet, ugye?
    A Vörös Oroszlánt még nem mertem végigolvasni.
    Igyekszem, igyekszem...
    Piszi,
    Adri
    Ja, tegnap felhívtak a Tomoriból, hogy nem fizettem be az ebédet. :)

    VálaszTörlés
  12. Na, látod! Gyertek haza.....

    VálaszTörlés