Anyák napjára

Frézia. :) Hiányzol, mama.

Kulturális élmény

Hű, de régen jártam itt. Zajlanak pedig az események, csak az internet annyira szar, hogy képtelenség kivárni, mire betölt egy képet. Most viszont a királyi esküvő tiszteletére megtáltosodtak a vityik, és egészen tisztességes sebességet sikerül produkálni.

Visszatérnék a múlt hét csütörtökjéhez, amikor is abban a tisztességben részeltettünk, hogy megtekinthettük Luca iskolájának koncertjét a saigoni Operaházban. A pontosság kedvéért megjegyezném, hogy a saigoni Operaházat senki se hasonlítgassa a pestihez, ez se kívülről, se belülről nem olyan impozáns, mint otthon, de a semminél nyilván jobb. A kisasszony is csak addig volt meghatva, amíg be nem mentek az épületbe, amely nagyjából a gyulai kultúrház szintjét hozza. Lassan kilenc hónapja itt vagyunk, még sohasem sikerült például programfüzetet szerezzünk. Állítólag nincs is. Oda kell menni a pénztárhoz, megkérdezni, mi megy, és venni jegyet, ha megfelel. Spontának ezek a vityik, na. A fenti képen a két művésznő a koncert előtt látható. Nagyon beléjük bújt a kisördög, csoda, hogy nem bucskáztak le a lépcsőn.

Alant pedig összeszokott négyesünk tart bemutatót abból, hogyan is kell viselkedni egy operaházban:

Nos, komolyra fordítva a szót, a sulinak van szimfonikus zenekara, több kamarazenekara, rock együttesei, koreai pop együttese és szólistái is. Meg természetesen két kórusa. Egy a nagyoknak, egy a kicsiknek. Luca és Yarden a kicsik kórusának tagjai. Na, megtaláljátok őket? Segítek: itt is egymás mellett vannak.

Nagyon édesek voltak, több kórusművet is előadtak. Például Rod Stewart Sailing című örökbecsű remekművét. Egészen meggyőzően. Hogy Yarden mitől ijedt be, homály fedi, de szerintem tök vicces a feje:

Lucácska elfelejtette megemlíteni a koncert előtt, hogy ő a kórus ütős szekciójának is tagja, méghozzá triangulumon. Szerinte az nem fontos, ritmust ütni mindenki tud, meg különben is, jelentkezett a feladatra, tehát arról szó sincs, hogy esetleg azért ültették előre, mert ügyes. Volt némi aggodalmam, mert a dal elején azzal volt elfoglalva, hogy a triangulum verőjével a padlóra rajzolgatott, de aztán hál'istennek időben belépett:

Szóval a koncert nagy siker volt, de szünetben leléptünk, mert a művésznők éhesek voltak. Mellettem ült a középiskola igazgatója, aki teljesen szétesett ttól, hogy a Lucácska milyen cuki.
Mondtam is neki, hogy az én lányom!

Dorinka kérte, hogy emlékezzek meg a saigoni húsvétról is. Nomármost, bár Vietnámban sok katolikus van, a húsvétot csak az ide száműzött külföldiek ünneplik, az angolszász szokásoknak megfelelően vasárnap. Mivel a nyuszitojás keresgélést a kölkök leszavazták, befizettünk az Intercontinentalba egy brunchra, korlátlan pezsgőfogyasztással (Veuve Cliquot - nem kispályáznak). Három család ment együtt (Joék, mi, meg még egy ausztrál família - Lióráék egy héttel korábban ünnepelték a Peszachot, nem ehettek fehér lisztes dolgot, ezért inkább otthon maradtak). A pezsgőnek köszönhetően igen vidám volt a hangulat, minden ott húsvétozónak az volt a célja, hogy mihamarabb berúgjon. Felejthetetlen pillanatokat éltem át, amikor láttam, hogy bankigazgatók, menedzserek, meglett, komoly férfiak az ujjukkal nyúlkálnak a csokiszökőkútba és ellopják a gyerekek elől a bonbont.

Lucának tündérbarbit hozott a nyuszika, aki persze Vietnámot is útba ejti. Mondtam a kisasszonynak, hogy itt nincs olyan, hogy három percenként változtatja, mit akar, mert szegény nyuszi messziről jön. A gyerek kiröhögött: anya, tudom, hogy azért akarsz barbit venni, mert itt nincs más a játékboltban... Hiába, felnőnek a gyerekek. :)

Ezel rajongóknak

Íme egy film, a Kabadayi (Keresztapa), amelyben Kenan Imirzalioglu hatalmasat alakít. Méghozzá rossz fiút. Az angol nyelvű feliratozáshoz be kell kapcsolni a caption gombot. Az egész film fent van, érdemes belevágni, mert nagyon jó.

Maradunk

Ma hajnalban eldőlt, hogy mi lesz a sorsunk a következő évben. Maradunk itt. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Jó lett volna közelebb menni Magyarországhoz, jó lett volna fenntartani magunknak a lehetőséget, hogy akkor ugrunk haza, amikor csak akarunk, de ha nem, hát nem. Végül is itt sincs olyan rossz életünk, Luca meg kifejezetten örült, hogy nem kell már megint egy újabb iskolába beszokni, meg maradhat az imádott Yardenje mellett, akitől konkrétan csak annyi időre szakad el, amíg éjszaka alszik. Sejtettem én, mikor Kenan megjött Párizsból, hogy nem ment minden olyan frankón a tárgyaláson, semmi lelkesedést nem mutatott a cég iránt, viszont őt is az hajtotta, hogy közelebb, közelebb... Felvettek egy olyan pasit, aki már Párizsban lakik, nem kell költöztetni és nem kell a gyerekének iskolát fizetni. Lassan tényleg kiderül, hogy csak Ázsia lát bennünket szívesen...

No mindegy, én még emésztgetem a dolgot és nyilván folytatom a melót, hogy ne bolonduljak bele az unalomba.

Liora meg Jo magukon kívül vannak az örömtől, legalább együtt marad a társaság. :)

Ríjatok velem

No comment, csak annyi, hogy ezt kell elszenvedjem a taxiban. A sofőr sosem érti, miért kapcsoltatom ki.

Még mindig semmi

Ma egyébként munkaszüneti nap van, mert a viet kormány néhány éve kitalálta, hogy minden év harmadik holdhónapjának tizedik napján meg kell emlékezni a birodalom hajdani királyáról, Hung Vuongról, aki egy sárkány és egy hegyi tündér egyik fia volt a száz közül. Terveztünk is mára egy rakat programot a kisasszonnyal (Kenan melózik, mert ideszerveztek a nyakára egy konferenciát), de mivel Lucácska végighányta és f..ta az éjszakát, inkább itthon pihizünk. Most megy a harmadik adag ágynemű a mosógépben, azt hiszem ideje megtanítanom a gyermeket célba hányni, mert az mégiscsak abszurdum, hogy átlő a lavóron is.

Hírünk egyelőre nincs semmi, ami tulajdonképpen nem rossz, de azért jobb lenne most már tudni, hogy mi lesz velünk. Nagyon imádkozunk, hogy összejöjjön az európai célpont, mert azért ez mégis csak a világ vége. Szép volt, jó volt, de most már érjen véget.

Egyébként most azzal töltöm az időmet, hogy a falba verdesem a fejemet. Panaszkodtam ugye, hogy nem sok kulturális élmény itten bennünket. Az év eseménye eddig a márciusi Back Street Boyz koncert volt (de tényleg), majd most vasárnap a Bob Dylan, amelyre a viet kormány is készült, állítólag átírattak vele néhány dalszöveget, hogy a feltörekvő viet ifjúság is értse a globális problémákat. Bár megfizethető volt a jegy, nem mentem el, mert kit érdekel, de tényleg? Viszont volt két vendég a nézőtéren, aki miatt meg tök jó lett volna elmenni: Colin Firth és felesége is tiszteletüket tették az állítólag történelmi eseményen. Komolyan, nem hiszem el, hogy végre egy városban vagyok az idolommal, itt Ho Chi Minh faluban ráadásul, és nincs közös fotó. Másnap Liórával a nyakunkba vettük a várost, hátha összefutunk velük valahol, de kizárt dolog, hogy nekem ilyen szerencsém legyen. :) Egyébként meg mi a csipkedíszes francot keresett itt? A szervezők szerint már tovább is utaztak. Megértem.

Várni, csak várni, mindig csak várni

Kikészít ez a várakozás, de tényleg. Olyan jó lenne látni végre, merre tovább. Jó, persze van a zen, meg minden, haladni a flow-val, de az az igazság, hogy szeretnék végre lekéretzkedni a matracról, és magamtól úszni egy kicsit. De azon kívül, hogy szuggerálom a fentieket, nem nagyon tudok mit tenni.

Na, ezt a gondolatmenetet fejtsétek meg, vazzeg.

Itt természetesen nem történik semmi. Csak az iskolai események szakítják meg a mindennapokat. Lucáék kórusa 21-én fellép az Operaházban, erre készülnek lelkesen, meg persze az Ózra.

Én jelentem, befejeztem a harmadik könyv fordítását, és ha végre összekapja magát a net, akkor el is tudom küldeni. Egyelőre nem tud megbírkózni 500 oldallal a bestéje. Tehát jövő héttől elvileg szabad vagyok, majd azt is kitalálom, hogy mit fogok kezdeni ezzel a rengeteg idővel. Liórának augusztus óta nem sikerült, tehát nem táplálok hiú reményeket az irányban, hogy hasznára válok a társadalomnak. Legfeljebb magamnak. :-D

Ezel

Dorina, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet, most még inkább honvágyam van. Tényleg, nézzétek az Ezelt a retekklubbon, legalább akad valami értelmes is rajta. Sőt, a tv2 is indít egy török sorozatot, asszem Sehrezád lesz a címe, az is szuper!!!!!!

Kenan Imirzalioglu, az Ezel főszereplője modell volt, sőt, elnyerte A világ legjobb férfimodellje címet is egykor, és színésznek sem utolsó. Nekem évekig ő volt a telefonos háttérképem.