2010. szeptember 6., hétfő

Mentalitás

Az alábbi happening is híven tükrözi, hogy nem könnyű a vietnémi lélekbe belelátni. Jo ma felhívott, hogy Cuong (már tudom, hogy kell írni), a sofőrje felmondott. Jo nem volt túl boldog, hat hónapja Cuong volt a család sofőrje, részt vett az életükben, nélkülözhetetlen segítség volt. Cuong elvileg középiskolai tanár, aki sofőrként háromszor annyit keres, mintha egy iskolában tanítana. A meló sem túl stresszes, reggel beviszi Jo férjét melózni, meg Jo gyerekeit suliba, és kilenc után du kettőig gyakorlatilag szabad. Este hazahozza Jo férjét, és mehet. Oké, heti hét napot dolgozik, de erre szerződött.
A felmondás oka: nem akart heti hét napot dolgozni, csak hatot. Ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy bocs Master Peter, nem lehetne megoldani azt, hogy vasárnap más sofőr jön, keresett egy másik melót, ahol vasárnap nem kell dolgozni. Nem volt pofája kéréssel fordulni a főnökéhez. Elképesztő. Jo dühöng, mert az új sofőr nem beszél angolul, Cuonggal már szépen összeszoktak, és természetesen elengedték volna vasárnaponként, ha kéri.
De mind ezt csinálják. Lióra férje is elmesélte, hogy az asszisztense felmondott, mert egyszer megkérte valamire. Ami mellesleg a csaj dolga lett volna. Vung Tauban megkérdeztem a taxisofőrt, hogy beszél-e angolul. Bólintott. Mondtam, hogy oké, akkor vigyen el bennünket egy kávéházba, mindegy hova, csak tiszta legyen, meg jó kávé. Tíz perc kanyargás után elmutogatta, hogy mádám most már igazán megmondhatná, hová akar menni. Anyád. Nemet mondani ciki lett volna, még nagyobb idiótának tűnni nem. A fene se érti ezeket.

4 megjegyzés:

  1. Szia Drága!
    Nekem is nagyon hiányzol!!! Itthon olyan cirkusz volt tegnap este,hogy hajaj!!Majd írok magánlevelet.Teljesen kész vagyok,de muszáj tartanom magamat a gyerek miatt és az új meló miatt is.Tegnap este a Dunának akartam menni! Most is bőgök! Bocs!! Nem akarlak az én lelki faszságaimmal traktálni.
    Pénzt még nem küldött a Paraszt,viszont képzeld micsoda meglepétesben volt ma részem! A múlt heti két napot kifizették ma az oviban(még aug.volt). Teljesen elképedtem! A két napért( gyerek nem volt,csak pakoltunk) 23000 Ft-ot kaptam!!! Ilyen meglepetést! Ennek nagyon örülök a jelenlegi anyagi helyzetemben!
    Jó ezeknek a vietkongoknak,hogy csak így ugrálnak a munkalehetőségek között!
    Most ennyi mert nem vagyok formában!
    Puszi: Brigi

    VálaszTörlés
  2. Vannak még csodák. A világ nem csak szar emberekből áll. Az igaz embert /barátot/ a bajban ismerjük meg. Nem kell elkeseredni, a rossz után csak jobb jöhet. Tekintsünk optimistán a világra. Nem szabad feladni.
    Nem vagyok fogadatlan prókátor, de amit leirt drága Brigi megijeszt. Aki a lányom barátnője és szereti Őt, én is szeretem, igy ismeretlenül is.
    Vigyázzon magára!
    Valószinű ma nem leszünk fent a gépen, ha csak Kisfiam nem megy fel.
    Anyánk ma ügyeletes, csak reggel jön haza./micsoda függetlenség/. Én megyek Orosházára a lányokkal kézilabdázni. Magyar Kupa első fordulója lesz. A kutyák el lesznek látva.
    Andikám, jól tudom, hogy Vietnam szoc.ország? A szocializmus melyik ágát képviselik? Munkatőrvény Könyve ohne zsinor? Szakszervezetek vannak? Na ennyit a politikai érdeklődésemről. Nem muszály rájuk válaszolni. Majd utánna olvasok. Véletlenül ma süt a nap, de hűvös van.
    A lakásban is csak tizenkilenc fok van. De mondja a felmelegedést, ezért nem gyújtunk be. Röhejes is volna, ha szeptember elején már fűtenénk. Tudom a válaszotokat.
    Millió puszi Nektek. Vigyázzatok magatokra Ti is. Lucára két szemetek. Játszótérre minél kevesebbet menni. Főleg az EU. szabvány szerint építettekre.
    Papa

    VálaszTörlés
  3. Brigi, mindenképpen írjál!!! Vagy hívj 7végén!

    Papa, inkább olvass. Van itt kommunista párt, puccos irodákkal, látok úttörőnyakkendős gyerekeket meg egyenruhás delikvenseket, de a mi világfalunkban nem sok vizet zavarnak.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem így tárgyalhat a Fidesz az IMF-fel is. :-) Bólogatnak, hogyne, hogyne, aztán kiderül, hogy nem értettek semmit, de akkor már késő. És aztán még nekik áll feljebb, majd közlik, hogy az ő anyjukat. :-)

    VálaszTörlés