2010. szeptember 29., szerda

Megjött a Mikulás

vagyis Tamás Budapestről, és hozott egy rakás könyvet Lucának, nekem MBT csukát, meg egy rakás bio szúnyogriasztót, ami itt aranyat ér. Mert ha belegondolok, hogy minden nap DEEt-et kellene a gyerek bőrébe kenjek, hát, kiver a víz.
A könyvek pont időben jöttek, mert megtörtént, amire két éve várok: a gyerek tegnapelőtt közölte, hogy olvasni jó. Sőt, kért plusz tíz percet a kötelező húsz perchez. Itt ugyanis ha tetszik, ha nem, minden gyereknek napi húsz percet olvasni kell, amit a kedves szülő ellenjegyez az Olvasónaplóban. Jelen esetben mindegy, hogy magyarul vagy angolul teszi, csak olvasson. Úgy látszik, hogy a megfelelő könyv kellett hozzá. Ez pedig Meg Cabot (Ő írta a neveletlen hercegnőt is.) Allie Finkle, vagy szabályok kezdő tiniknek című könyve lett. Nagyon örülök neki, mert féltem, hogy a sok Disney filmezéssel meg gépezéssel végleg elvadítottam a gyereket a könyvektől, de tegnap maga mondta, hogy tök jó, mert amikor olvas, akkor olyan, mintha itt se lenne. Izgi. Edem meg a kic civét.
Lassan végére érek a második köny fordításának is, most hallottam, hogy a Disney filmet csinál belőle jövőre, Miley Cyrus-szal, aka Hannah Montanával a főszerepben, és hogy a könyv az USA-ban nagy bestseller. Ez el is gondolkodtatott, mert ha az USA-ban valami 100 szavas szókészlettel bestseller tud lenni, akkor nyilván nekem is ilyeneket kellene írjak. Eddig azt hittem, hogy nincs meg hosszáa szókincsem, de úgy látom, nagyon is meg van. Kenan is biztat, hogy írjak csak bestsellereket, mert akkor legalább nyugdíjba mehetne, és kergethetné a kutyáit a gyulai kertben, ahelyett, hogy azon stresszelne, hogy innen a világ végéről ugyan hogy fogunk hazajutni. Vagy legalábbis Európa közelébe. (Luca is stresszel, mondván, hogy esze ágában sincs hazamenni, csak nyárra, de iskolába valami izgi országba vigyük.)
Szóval gondolkodom valami fasza bestselleren, valszeg tinikönyvön.

27 megjegyzés:

  1. Na most akkor, megint gondolkodóba ejtettél. Mi van? Mit terveztek?
    Lucuska nyári unoka legyen? Tudom, hogy ez csak az Ő kis fejében pattan ki. De azt is tudom, hogy mennyire adtok a véleményére. Ennyit a stresszről.
    Viszont azt ti is tudjátok, hogy mennyire örülünk és boldogok vagyunk, ha Nektek jó, főleg Lucuskának.
    Andikám, tényleg próbálkozzál az írással. Több újságcikked is bizonyította tehetségedet. Ha sikerül, akkor Kenannal ketten kergetjük a kutyákat a gyulai kertben.
    Tényleg nem stresszelek. Cak úgy leirtam első gondolataimat. Nem akarom megnehezíteni döntéseíteket. Csak azt tudom tanácsolni, amit ti is tanácsolnátok nekem, hogy csináljuk azt, amihez értünk. Használjuk ki azokat az alkalmakat, amik adódnak. Lehet, hogy a többi már az álom kategóriába fog tartozni. Ilyen világot élünk. El kell fogadni.
    Millió puszi Nektek. Vigyázzatok magatokra!
    Papa

    VálaszTörlés
  2. Papa, nem tervezünk az égvilágon semmit. Mérlegelünk. Mindketten Magyarországra szeretnénk visszamenni, de 1. lehetőség kevés van, 2. ami akadhat, zsákutca. Viszont ott szeretünk élni, ez nyilvánvaló. Lehet, hogy egy disznóól az ország, és valszeg még sokáig így is lesz, de legalább szeretjük a többi disznót. Ismerős, biztonságos, és kultúrában is sokat ad. (Saigon után mindenképpen.) Lucának az iskolát nem fizetik.
    Törökország mellett az szól, hogy jó lenne, ha nenének és Fatosnak is kijutna egy kicsit belőlünk, nagyon egyedül vannak. Karrier szempontjából szuper lehetőség, még iskolát is találnánk Lucának, de az csak megérzés, hogy ő ott nem érezné magát olyan jól. Viszont ismered a vele kapcsolatos megérzéseimet...
    Luca szempontjai: nemzetközi iskolába akar járni, irtóra élvezi, hogy már gagyog angolul, és nagyon tetszik neki a sokszínű pörgés. Tehát ha őt kérdezed, mindegy hová megyünk, de az iskola ilyen legyen.
    Erre varrjál gombot. (Én nem tudok, mert még mindig nem találtam olyan helyet, ahol tűt-cérnát árulnak. Dorinka! Jegyezd! :)

    VálaszTörlés
  3. Wow:)) Tetszik a lány elszántsága, meg az olvasás iránti szeretete, egy kicsit magamra emlékeztet. Papával egytértek, már ami az írást illeti. Én is imádom azt a stílust, ahogy írsz. Akár a kinti világban eltöltött élményeitekről is lehetne egy jó besztszellert alkotni, egy kicsit megspékelve némi fantáziával, olyan Bangkok hiltonosra véve a figurát:) Még a címe is lehetne akár a "Big in Saigon"!!
    Én biztos megvenném. Meg szerintem papi is. Látod, máris van két vásárló:))
    Tű, cérna! Értettem!!!

    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Az más! Az más! Isztambul az más. Nem felejtetten el, hogy Lucusnak másik nagyija és rokonsága is van és Lucus épúgy szereti Őket, mint minket. Tehát oda is tartozik. Csak tudod milyen gyarló az ember. Mindent magának akar, főleg ha egy van belőle.
    Dorina drága, találd meg azt a tű, cérnát és vigyél egy halommal, én meg kűldök egy zsák vásznat, hogy legyen mire azokat a gombokat felvarrni.
    Andikám én tudom, hogy nem a Mounika showra, Győzike showra gondolsz, amikor a kultúránkról irsz. Vannak nekünk klasszikusaink irodalomban, zenében, tudományban, Nobel dijjasaink. Régmúlt idők focija is a klasszikusok közé tartozik. Szürke állományban nagy nemzet vagyunk. De vajon jól sáfárkodunk vele? Az a hülye politika mindent tévútra visz. Miért néznek minket madárnak? Ha meg tényleg így van, el kell innen repülni.
    Na én is repülök, vár a porszivó.
    Millió puszi.
    Papa

    VálaszTörlés
  5. Kedves Papi!

    Itt is várna a porszívó......

    Kedves Adri!

    Jó volt olvasni, hogy igazából ide szeretnétek visszajönni (Kenan is!). Az egy dolog, hogy milyenek a lehetőségek; sajnos ezt mindenki tudja. Én is.
    És ha jól veszem ki, arra nem sok esély van, hogy a gyerekeink még valaha egy suliba járjanak; ezt sajnálom. Ki tudja, hogy találkoznak-e még egyáltalán. Így a skype-on olyan "valóságosnak" tűnik Luca, mintha nem is lenne olyan messze.
    Az is tetszik még, hogy mégis rászánod magad az írásra. Pedig a blogolás elején többen nyúztak ezzel, aztán mereven elutasítottad. Pedig szerintem mindenki őszintén dícsérgetett, tényleg nagyon fordulatos tudsz lenni. Nekem van pár best of a biginsaigonból.
    Üdvözlet:

    Erzsi

    VálaszTörlés
  6. Erzsi, komolyan nem tudok mit mondani. Én szeretnék még a Tomoriba járni, nagyon is. De egyelőre annak sem látom sok reális esélyét, hogy hazamehetünk. Persze nem is én lennék, ha nem a csodában bíznék. Cseszegetem is a Kenant, hogy csak az nyerhet a lottón, aki vesz.
    Ami az írást illeti, nem utasítottam el mereven, legfeljebb azt, hogy a saigoni kalandból írok. nem vagyok én fejős éva. Egyszer tutira neki ülök írni, de röhejesen hangozhat a világ egyik legegzotikusabb országából: nost más témák foglalkoztatnak.

    VálaszTörlés
  7. Hello Lány!

    Bár nem tartozik a kedvenc "sportágaim" közé az olvasás (ezt te is tudod), de a könyved, biztosan elolvasnám.
    Elfogultság nélkül állíthatom, hogy nagyon jók az írásaid. Rettenetesen élvezem. Ha számít a véleményem egy kicsit is, akkor vágj bele!

    A költözést illetően csak annyit, hogy ha jól emlékszem te mondtad nekem mindíg: "oda kell menni, ahol a lehetőség van".
    És ha ez a világvége, akkor a világvége. Egy a lényeg, hogy ti és Luca jól érezzétek magatokat, ott ahol vagytok. Ide meg, bármikor vissza lehet jönni.

    VálaszTörlés
  8. Hát Adri, sajnos még sokáig d. ó. lesz MO.

    Sajna, ugar még a Magyar Ugar.

    VálaszTörlés
  9. Mennék én, kedves Erzsi. De nincs olyan porszívóm, aminek a gégecsöve odáig érne.
    Üdvözlettel: Pistácsi vagy ha úgy jobban hangzik Papi.

    VálaszTörlés
  10. Székelycsávó, látom, megoldottad a kommentelést, örülök. :)

    VálaszTörlés
  11. Hahó!
    Én is vennék egy könyvet Tőled akármiről is írnál!!!
    Az pedig tök jó dolog, hogy a gyerekeknek kötelezően olvasni kell minden nap 20 percet és mindezt dokumentálva. Persze át lehet verni ezt a rendszert is, de mi értelme is lenne?
    Nem lehet könnyű ott a világ végén, de tök jó is lehet ott a világ végén. Abból kell kihozni a maxot, ami van! Csak ügyesen!

    VálaszTörlés
  12. Itt Panka. Qva jó, írj könyvet. De akkor az amerikai piacra. Feltétlenül legyen benne egy kutya, aki megmenekül. Vagy terapeuta lesz és mindenki boldog... Néha azon gondolkozom, h ott tuti adagolnak vmit a vízbe, mert ennyire buták nem lehetnek. Ahol élek, van egy pub. A tulaj jó barátunk és mesélte, h az amerikai túristákat rögtön felismeri, mert egyfolytában minden "Fine" úgy tele vannak Prozac-kal tömve.
    Nu és olyanon gondolkoztatok már hogy Argentína? Tudom, a családod szívéhez kap ettől és meg is értem. Viszon sokaktól hallottam, hogy baromi jó hely, a főváros tiszta európa és hasonlít pesthez. (Nem egy Gyula, de ez az ő bajuk ugye.) Megértem Lucát, ráadásul ahogy egyre jobban érti az angolt egyre jobban fogja élvezni a dolgot. A kínai barátodnak csak annyit mondanék, hogy sajna értem miről beszél és igaza is van, DE abban téved, h lusták vagyunk. Csak minket itt olyan adóterhek, meg egyébterhek súlytanak, h az embernek esze ágában sincs pl. egy varrodát nyitni, vagy akár egy kifőzdét. Vagy ha nyit is, a már említett terhek miatt nem tud árban versenyezni az akármilyen olcsóbb termékkel, jöjjön az bárhonnan a világon. De értem a dühét és a frusztrációját. Sajna ez van. csok, panka

    VálaszTörlés
  13. Adri, kicsit lelomboztál ezzel, hogy a hazajövetelt sem látod biztosnak. De azért a 2 évbe próbáltok beleférni, ugye? Értem én azt is, hogy nem tudsz mit mondani, nem lehet a jövőt látni, csak úgy érzem, hogy azt nem szeretnétek, hogy ott ragadjatok Vietnamban. Ugye nem volt konkrét időbeli elkötelezettség, amikor Kenan elvállalta a munkát ott kinn? Azért inkább vegyen lottót!!!!


    Pistácsi, drága! Itt a porszívó helyben a gégecsövével együtt:-)))))

    VálaszTörlés
  14. Kedves Panka!

    Megmondom őszintén nekem Argentínából csak az Evita tetszik, abból is a Don t Cry For Me Argentina dal betét, amit Madonna énekelt l996-ban, de be jön az 1998-as feldolgozás is Elaine Paige előadásában.
    Ugye nem gondoltad komolyan? Tényleg szívbajt kapok.
    GYULA, az igen!!!! Aki nem ismeri, éppen ideje, hogy megismerje. Akár hiszitek, akár nem imádom. Kisváros, de óriási karizmával. Kultúra yes, szabadság yes, megélhetés, mint máshol.
    Első számú döntnök úgyis Kenan lesz. Ha Ő teheti, biztos Gyulát fogja választani, persze szemelőtt tartva a család egyéb szempontjait is.
    Millió puszi.
    Papa, alias Pistácsi

    VálaszTörlés
  15. Na egy kis korrekció!

    A mondat helyesen igy hangzik az előzö bejegyzésemben:
    Akár hiszitek, akár nem, IMÁDOM.

    VálaszTörlés
  16. Andikám, írjál, írjál, írjál! Látod megfertőztél. Olyan ez,mit a drog. Ha egy félnapot nem tudom olvasni a bejegyzéseket, már elvonási tünetek jelentkeznek nálam. Anyánk /Marcsi/, mindog b.....ogat ezért, hogy nem rólam szól ez az egész. De én ezt még csak pótcselekvésnek sem tekintem. Sokkal jobban esik, mint két kisfröccs a Körösparti kiskocsmában. Pedig annak is hangulata, fillingje van. De hát olyan jó tapasztalni és érezni, hogy szeretik a családomat. Tényleg nem akarok főszereplő lenni. Lehet, hogy egy kicsit szüneteltetni is fogom a bejegyzéseket. Marad a skype.
    Kedves Erzsi!
    Nem vagyok én jó háziasszony, a szemetet, mint a gondokat a szönyeg alá szoktam seperni. A porszívónak is a kifúvó részébe dugom a gégecsövet. A szellőztetést is így oldom meg. Kifúvom a régi levegőt a lakásból. A vasalást is kerekes vasalódeszkával végzem. Azt gurigatom.
    A vasalót csak tartani kell.
    Üdvöletem mindenkinek.
    Millió puszi.
    Papa, alias Pistácsi

    VálaszTörlés
  17. Jaj Papa, ne sajnáltasd már magad. Írj, amennyi jól esik, Bár télleg megérdemelnél egy saját játszóteret.

    VálaszTörlés
  18. Panka, Törökország vagy Hungary jöhet szóba (Gyula csak ha papa lottózik helyettünk is). Az előbbi tűnik reálisabbnak, de hát a fene se tudja már...

    Erzsi, nem valószínű, hogy itt ragadunk, de sztem haza sem tudunk menni. Ez a szomorú valóság. Mert ugyan Lucának meg nekem nagyon jó itt, a Kenan folyamatosan vizet gereblyézik. Abba bele lehet unni.

    VálaszTörlés
  19. Panka, úgy tűnik, hogy rajtam és Liórán kívül már mindenkinek volt kalandja a Prozac-kal. Kívülállónak érzem magam, nem tudok olyan jó tripekről beszámolni, mert Jo és Melody. Őrület, ezeknek úgy írják fel, mint a Tic tacot.

    VálaszTörlés
  20. mint jo és melody, akartam írni

    VálaszTörlés
  21. Tényleg Panka, képzeld, 200 forint a Marlboro Lights. Minden más kurva drága, de a cigi annyiba kerül, mint egy fél korsó sör.

    VálaszTörlés
  22. hajrá ! van egy tuti vevőd :-)

    VálaszTörlés
  23. Nem akarok értetlenkedni, de most mi van?? Vietnamban gereblyézik Kenan vizet? Azt úgy kellene érteni, hogy nem sokra megy, nem? De nem azért mentetek ki, mert az ott jó lehetőség volt neki(nem csak nektek a lányzóval) munka szempontjából? Most akkor mégsem olyan jó? Vagy esetleg azt akartad volna írni, hogy Mo-n gereblyézi a vizet? Amúgy én nem hallottam még ezt a kifejezést:)
    Törökországban jobb lenne a lehetőség? Az mégsem annyira a Föld másik fele.....

    VálaszTörlés
  24. Kedves Erzsi!
    A vízgereblyézés mindenütt megtalálható, ahol fontoskodó emberek élnek. Sokat beszélnek, keveset mondanak. Hej de sok tanácskozást ültem végig, ahol a magukat fontos embereknek tartottak végelláthatalan hosszúságú beszédeket tartottak, de nem mondtak semmit. Hát ez a vízgereblyézés. Kenan az ilyen embereket ki nem állja. Én egyenesen utálom őket.
    Erzsébet kedves, próbáld meg egy csónakban ülve gereblyével evezni. Halad a csónak? Na, vannak ilyen helyzetek?
    Vannak esetek, amikor azt mondjuk, hogy én nem ilyen lovat akartam.
    Én azt hiszem, hogy a Kenanék esete, nem ebbe a kategóriába tartozik.
    Üdvözlettel:
    Pistácsi

    Andikám!
    Jól látom a kérdést? Mondjad, ha tévedek. Kenannal beszélve, nem érzem rajta, hogy csalódott volna. Már a családja is ott van mellete.
    Millió puszi:
    Papa

    VálaszTörlés
  25. A vízgereblyézés azt jelenti, hogy az, hogy itt vagyunk, nem sokat lendít a karrierjén. Kenan nem csalódott igazán, de mivel nem Keleten óhajtja leélni élete hátralevő részét, vissza kell kerülnie Európa közelébe.

    Erzsi, nem munka szempontjából volt ez jó lehetőség, hanem megélhetés szempontjából. Ami nem ugyanaz. Ami itt jó, hogy meglehetősen nagy önállóságot kap, tök jó fej a főnöke, a pénz is jó... de mit csináljon, ha egyszer ő Európában szeretne inkább élni? Ez nem azt jelent, hogy itt rossz.

    Mostanában sokat beszélgetünk, hogy merre tovább. Szerintem ez a vízgereblyézés. Oda kell menni, ahol megélhetést adnak. Ennyi.

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok!

    Köszönöm a kimerítő tájékoztatást vízgereblyézés ügyben:))))))
    Drukkolok nektek, hogy sikerüljön Európában is elfogadható megélhetési lehetőséget lelni.
    Üdv. a család ottani és itteni felének:

    Erzsi

    VálaszTörlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés