2010. szeptember 8., szerda

Borúra derű

A tegnapi viharfelhől elszálltak, jelentem. Ma már kaptam emailt a tantónénitől, hogy Luca boldogan mutatta meg a leckéjét (kis szenya, én írtam neki), és részt vett mindenben. Délután jóga órája volt, nagyon feldobta, itthon többször is bemutatót tartott, a nagyszülőknek pölö skype-on. Igaz, hogy a downward facing dog pozíciót dán dognak hívja, de nagyon lelkes.
Velem minden rendben van, haladok a melóval, az előző könyvet már leadtam, ennek is lassan kész vagyok a harmadával, és még van egy hónap leadásig. Reggelenként nagyokat gyalogolok, mert se Liórát, se Jo-t nem lehet fitneszelésre rávenni. Minden reggel beöltözünk tornacuccba, oszt elmegyünk reggelizni. A friss kókuszvíznek nem lehet ellenállni. Meg a dinnye juice-nak sem. Sajnos az otthon villámgyorsan leadott kilókat villámgyorsan vissza is szedtem (na jó, nem mindet), így jár, aki ész nélkül csinálja. De megint összeszedem magam, és indul újra lassabban, megfontoltabban.
Kenan reggelente elmegy a gyárba, este jön, keveset mesél. Nem tűnik túl idegesnek, tehát valszeg nincs rossz dolga. Hozza a fizetést. Sokba kerül a semmittevés, kérem szépen.
Jujj! Luca most ordított. Aki ismeri, tudja, hogy tömegpusztító fegyverzet erősségével szól. Semmi sem történt igazából, csak meglátta a gyíkunkat. Leesett az apja asztaláról. Mármint a gyík. Kezdek aggódni miatta, csak nem fog éhen halni?
Rakok egy képet, hogy lássátok, Luca jól van. (Papa, te ne nézd meg, meg infarktust kapsz.)

8 megjegyzés:

  1. Szia!!
    Először is nagyon boldog névnapot kívánok!! Igaz már az IWIW-en is küldtem egy ilyet! Nem baj,inkább többször mint egyszer sem!
    Szerintem ez természetes,hogy a gyerek is kiborul egy kicsit,de mint a példa mutatja az egészséges lelkületü gyerek hamar regenerálódik. Neki is kell a kitörés időnként, és jobb,hogy kiadja magából,mintha belülről őrlödne!
    Hétvégén megpróbállak hívni,de nem egyszerű,mert vendégek jönnek.
    Jaj! Feladtam egy levelet az ANTSZ-be és a III.ker-i önkorm.okt.-i osztályára, feljelentettem a volt mh-met!!!! Rohadjon meg a köcsög patkány! És még nincs vége, mert jön az APEH,az Okt.Min. és a munkaügyi bíróság! Elég volt! Nem nyugszom amíg ki nem csinálom! Vérre szomjazom! Tele a fa...-om! ég mindig nem küldött egyetlen fillért sem! Nem tudom mit képzel magáról! De majd megmutatom kivel húzott ujjat! Ha kell minden hónapban feljelentem!
    A szülőin nem volt semmi extra, fura,hogy már 3.-osok! Elkezdődött az angol, a Krivács Zsófi apukájához került Ádám.Nagyon tetszik neki. Én voltam a jegyzőkönyv író!! Meg besegítek helyetted amiben tudok így az új munka mellett!
    Én is mennék utánad ha tudnék! Még mindig!!! Írigylem az unokahúgodat!Már megint rám jött a szófosás,ill.írás! Bocs!
    Ezer pusz és mégegyszer isten éltessen!
    Brigi

    VálaszTörlés
  2. Lány!

    Sajna a Mac laptoppal még nem intéztem semmit, itthon van a töltővel együtt. Ha nem írsz, meg is feledkezek róla...hm...bocsi. De ami késik, nem múlik.
    A képet kár volt feltenni (:-D), az öregnek nem lesz egy nyugodt pillanata sem. Itt is a szívinfarktus kerülgette ha Lucussal motoroztam.
    Már csak ezért sem aggódnék, Luca "rutinos" motorosnak számít. :-)

    VálaszTörlés
  3. Még egy kis adalék a tegnapi naphoz: a képviselő haverom tegnap du megkérdezte, hogy sikerült e elintézni a dolgot, és hogy jó fej volt e a konzul!!?? NO KOMMENT!

    Luca jól fest a mocin:)

    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de Marci minden este kinyafizza, hogy este menjek oda hozzá az ágyba, mert akkor majd mesél a napjáról. Aztán persze én húzugatok ki belőle mindent. Tegnap is így történt, odamentem, de csak szórakozott, hát, gondoltam, akkor én kezdeményezek, kérdezgettem tőle ezt-azt, a végén, hogy volt-e hiányzó. Mire kijött a számon, már éreztem, hogy feladtam a magas labdát, le is csapta, csak épp a megnevezést nem találtam el. "Igen, a Fatima." És félig huncut, de félig szomorkás volt a szeme.
    Gondoltam, ezt megosztom veled, Mádám, hátha párásodik a szemed rá.
    Erzsi

    VálaszTörlés
  5. Parrrdon,...húzogatok.

    VálaszTörlés
  6. Az intenziv osztályról jelenkezem a szolgálati laptopról. Egyik karomba infúzió, másik karomba Egri bikavér folyik,nyugtató és vérhígitó gyanánt.
    Már minden kínoz engem, agylágyulás, szívrenyheség, bohocödéma, alkoholszindróma. Azt mondják az ügyvédek, hogy nincs semmi probléma, csak vigyorítisem van. Amikor magamhoz tértem, akkor vettem észre, hogy orvos helyett ügyvédekhez mentem. Doktor - doktor. Tudom is én? Valószinű, ha problémámmal szakemberhez fordultam volna, ők a zártosztályra utaltak volna.
    Na ennyire komoly a ti infarktusos megérzésetek. Megedzőttem én melletetek. Ha nem fostam, mikor Kisfiammal motorozott, akkor most miért tegyem. Egy valami azért mocorog bennem, hogy Lucus mögött nő ül. Nem bántásból mondom, csak úgy megjegyeztem. De azért maradok továbbra is nőpárti. Ami tényleg megnyugtat, hogy a motor áll. Ez jól látszik a fényképen. Vagy igy szoktak lábfékezni?
    Andikám, tényleg, téged szeretnélek látni motorozni, úgy mint itthon.
    Lenne olyan sikered, mint mikor bicikliztél?
    Azért csak vigyázzatok arra kislányra!
    Millió puszi.
    Papi

    VálaszTörlés
  7. Itt Panka. Mostanában csak zanzásítva tudok kommentelni. Most már egyre inkább kíváncsibb vagyok, hogy honnan ered a vietek mentalitása. Ez egy agyrém, hogy nem beszél, nem kér, hanem elmegy a sofőr, vagy kvázi "hazudik" a taxis. Vagy estleg a franciáktól tanulták, hogy ha nem beszéled a nyelvet pórul jártál? Ezek a reggeli tornák nagyon szimpatikusak. Miért nem mentek el teniszezni? Csodás sport, nem túl hajtós (az elején) és tök jókat lehet dumcsizni, meg rohangálni. Csak egy tipp. Lehet, hogy teniszpálya sincs... Lőrincz talán kijön holnap, és elmegyünk halat enni sörbundában. Nyami. csok, panka.

    VálaszTörlés
  8. Panka, mentalitásról a következőket. Két mai taxis élmény.
    1. Reggel, indulunk a gyárba. taxis jön, fiatal kis legényke. Beülünk, mondom, vinúgyí. Nem érti. Mondom vinugyíí. Nem érte. Mutogatom neki, hogy nem baj, rephai, forduljon jobbra, majd elmutogatom. Bólogat elindul. 15 km-h-val. Mondom neki angolul, hogy faster bazmeg, mer elkésünk. Sorry mádám, lelassít 10 km-h-ra. (semmi költői túlzás) Mondom faster. Nem érti. Mutatom a csuklómon az órát, integetek, hogy gyorsabban. Nem érti. Mutaztom neki a kilométerórát, felderül az arca, oké mádám, és megy ugyanolyan lassan. Majd 200 méter után az út közepén megáll, kiszáll, odamegy egy másik taxishoz. Én ordítok a taxiból, hogy mi ez bazmeg, piac? Sietünk!!! Gondolom a másik taxis elmagyarázta neki, hogy majd a mádám elmutogatja, hova akar menni. Jó, kiscsávó elindul, 15 km-h-val. Mondom neki faster. Bólint, nem gyorsít. Akkorát ordítottam, hogy ijedtében beletaposott a gázba, na akkor mondtam neki, hogy good boy. Meg kapott jó nagy borravalót, mert tartottam tőle, hogy egy életre elvettem a kedvét.
    2. Du. hazafele. Útelágazásnál mondom a gyökérnek, hogy menjen balra. Mindig megkérdezik, hogy bal vagy jobb, jó fej akartam lenni, mondtam előre.Gyökér befordul balra. Majd még egyszer balra. Mondom neki, pajtás, helló, vissza a főútra. Erre elkezd kiabálni, hogy akkor miért mondtam, hogy balra. NO COMENT. Kiröhögtem.

    VálaszTörlés