2010. november 17., szerda

We are nagyon international


Vietnámban azért jó élni, mert néha olyan, mintha egyszerre több országban élnél. Jó, nyilván minden expatrióta közösségben ez van, de hát nekem ez tökre új.
Pár hete az indiai Diwalit ültük, ami egy ötnapos ünnep, a Fények Ünnepe. Amikor anno Rama király tizennégy év száműzetés után visszatért országába, az emberek mécsesekkel kivilágították az országot a tiszteletére. Itt is világított minden indiai, van belőlük bőven. Luca indiai barátnőjének anyukájától pedig kaptunk Diwalira sütött édességet, ami pont olyan volt, mint amilyet a szomszéd Lakshmi sütött a Csata utcában. Nyamm.
Tegnap délelőtt viszont az iskola szülői munkaközösségének (PTO) Hálaadásnapi Ebédjén, vagyis Thanksgiving Lunch-on vettem részt. Ez inkább thanksgiving vacsora szokott lenni, de arra úgy sem lehetett volna összetrombitálni a szülőket. Nos, tudjuk, hogy ez egy tipikus amerikai ünnep, mi legfeljebb filmekben hallhatunk róla, meg a hírekben, amikor a soros amerikai elnök megment egy pulykát a mészárszékről. A történeti háttéret itt nem ismertetném, nyilván rajta van a Wikipédián. A fenti illusztrációt csak azért választottam, hogy szemléltessem, mennyire szelektív is lehet a történelmi emlékezet. Hiszen a teélepesek leginkább irtották az indiánokat, meg rabszolgaként használták őket, ez a romantikus együttvacsi ma sem divat, hiszen rezervátumok még léteznek, és sok vegyesházasságról sem hallani (még ovis voltam, amikor egy filmben Dean Reed feleségül vette Őzgidát, az akkor nagyon romantikusnak tűnt).
Szóval az ebéd: volt minden, pulyka tömve és szósszal (állítólag válóok lehet, ha a család nem tud megegyezni, hogy a hálaadásnapi pulykát töltsék-e, vagy szósszal tálalják fel), krumplipüré, áfonyamártás, tökpite stb. Jo és én fostunk utána, mint a lakodalmas kutya. Így jár, aki más nemzet ünnepén potyázik.
A mai reggel viszont már az Asia Grillben talált, ahol a helyi ausztrálokkal koccintottunk együtt a brit trónörökös és menyasszonya tiszteletére. Az eljegyzést szerintem nagy fellélegzés követi, hiszen olyan régen jár a pár, hogy már öt kölkük lehetne. A reggeli témája: helyes-e, hogy William az édesanyja, Princess Diana gyűrűjével jegyezte el Kate-et? William azt mondja, hogy így szimbolikusan Diana is részt vehetett az eseményen, az ausztrálok meg azt mondják, hogy egy elátkozott házasság kezdetét jelző gyűrűvel eljegyezni a menyasszonyt nem túl szerencsés. Volt ott érv és ellenérv, a konklúzió az lett, hogy Károly herceg homoszexuális, Diana meg szegény alkalmatlan lett volna királynénak amúgy is.
Az ünnepek közül az én szívemhez ez állt a legközelebb. Bulvár FOREVER! Nagy bánatom, hogy itt nincsen Hello magazin.
Tényleg, van nekünk olyan tipikusan magyar ünnepünk (nem siratás, elbukott forradalmak emlékezete stb.), amit itt meg lehet ülni? Aug. 20? Vagy nincs?

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Törökverés lehet? Vagy abból nem lesz családi viszály :-)))))))
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  2. Szasztok!
    Papa vagyok. Még élek! Cak a fejem volt üres, ezért a hallgatás. Most sincs több benne, de úgy gondoltam, hogy jelentkezek többek bánatára, vagy örömére.
    Andikám, olyan ünnepre gondolsz,amit meg lehet ülni? Ott van például a Luca napja.
    December 13-a. Fel lehetne eleveníteni a Luca napi népszokásokat. Több nem jut eszembe. Mondom, hogy üres a fejem.
    Az ATV déli hiradásának vezető hire volt, hogy a monszun letarolta Vietnamot. Csak ennyi. Az hogy merre, melyik vidéken pusztított egy szó se. Szerintem északon.
    Más.
    Mizi, egy skypés hir: Fent vagy a skypémen. Látom, hogy mikor vagy rajta és meg tudlak hívni. Igy nem kell a drága telefont használni, ha valamit meg kell beszéljünk.

    Millió puszi Nektek.
    Papa

    VálaszTörlés
  3. Ok!
    Láttuk, hogy hívtál bennünket tegnap, aztán visszahívtunk, de nem sikerült beszélnünk. Ezt lehet csörgetni, mint egy telefont? Te látod, hogy hívtalak?
    Éljenek a skype zsenik! (Ez egy alcsoportja a számítógép zseniknek, de lehet ide is, oda is tartozni... Jóllehet alcsoportot írtam, tetszőlegesen alakítható mi van min belül...)
    Pusznyák
    Mizi

    VálaszTörlés