SZMK

Ma reggel gyűjtötte össze az iskola szülői munkaközössége, vagyis a PTO (Parent-Teacher Organisation - Szülők és Tanárok Szervezete) az újonnan érkezett anyukákat.

A PTO nagyon fontos és komoly helyet foglal el az iskolai szervezeti hierarchiában. Mint a neve is mutatja, itt nagyon komolyan veszik azt, hogy a gyerekeket a szülők és a tanárok közösen nevelik, hogy egyik sem juthat előre a másik nélkül. Minden iskolai döntésbe bevonják a szülőket, és itt inkább az számít cikinek, ha valaki nem aktív a PTO-ban. A PTO-nak van elnöke, titkára, kamarása, költségvetése, bizottságai stb. Ebből is látszik, hogy itt nem arról van szó, hogy ugyan legyen már minden osztályban egy-két anyuka, aki hajlandó az iskolában is dolgozni. Persze, lehet azt mondani, hogy könnyű annak, aki nem dolgozik. Az vidáman nyomulhat az iskolában. Rövidre fogom: otthon nekem azzal van bajom, hogy aki megtehetné, az sem jön be.

Na szóval, ma reggel tali. Az Újonnan Érkezetteket Fogadó Bizottság szervezte meg a programot. A lényege az volt, hogy a PTO bemutatta, hogyan és miképpen lehet részt venni a közös munkában. Így aztán hiába mondtam, hogy nyugdíjazom magam erre az évre, nyilván nem így lesz. (Papi, büszke vagy rám, mi?) Volt büfé is. A Fogadó Bizottság meggyőzte a környékbeli boltosokat és kávézókat, hogy mekkora ötlet az, ha kivonulnak erre a dologra, és hoznak kávét, sütit, friss croissant-t, gyümölcskosarat, miegyebet, hiszen a frissen Saigonba érkezett szegény anyukák azt se tudják, hol igyák a reggeli kapuccsínójukat, még a végén odaszoknak az iskola mellettibe... Tehát a környék betelepült a suliba, és nem csak a reggelit hozták, hanem kuponokat is. No nem az otthon szokásos 5 százalékos leértékelésről... Négy étteremtől kaptam egy teljes családi vacsorára szóló kupont. Ki tudja, még a végén ízlik a kajájuk, és többször is rendelek tőlük. Zseniális, nem?

A PTO legközelebbi nagyobb eseménye a pénteki iskolai buli lesz. Mindenki meg van hívva, a PTO biztosítja a büfét, ez ugyan pénzes lesz, de nevetséges árakkal. Utána készülni kell a Celebration of Cultures-ra, vagyis a Kultúrák Ünnepére. Az iskola iszonyúan multikulti, Jamaikától Japánig van itt mindenféle náció. Minden ötnél nagyobb küldöttség kap három percet a bemutatkozásra. Itt jövök a képbe én. Kicsit sérelmeztem, hogy mi az, hogy csak azok léphetnek fel, ahol egy nemzetet minimum öt gyerek képvisel, mondták, hogy azért, mert különben reggelig tartana, de ha összegyűjtöm az egy-két fős delegációkat, és csinálok belőlük csapatot, akkor hajrá. Mondtam, hogy naná. Ötleteket várok: mi az a közös dolog (a II. világháborút leszámítva), ami összeköti Portugáliát, Spanyolországot, Olaszországot, Ausztriát, Írországot, Svájcot, Törökországot, Lengyelországot, Magyarországot és Izraelt? Az Európai Unió lúzerei, plusz Izrael? Valami zenés, táncos mulatságot kell kitalálni.

Volt ám reggel tombola is. A fődíj egy nagyon szép festmény volt, egy galéria felajánlása. Szerettem volna megnyerni, de nyilván előtte minden más szarságot kihúztak (masszázsbérlet, vacsora, jógaszőnyeg). Amikor bemondták, hogy "Az a lady, aki szeretné ledolgozni magáról a nyáron felszedett kilókat ezzel az öt alkalmas kondibérlettel... - elkezdtem hangosan nyögni, hogy csak ezt az egyet ne... - ADRIENN FROM HUNGARY!" Próbáltam lesunnyogni az asztal alá, hogy én nem is vagyok itt, de Jo és Lióra (frissen felszedett izraeli tornatanárnő haverina) annyira röhögtek, hogy lebuktam. Vazzeg, mehetek aqua aerobikra ötször. Vagy választhatom helyette a segg-comb-hastornát. Próbáltam elcserélni a nyereményt Lióra vízhatlan tornazsákjára, de nem adta a beste lelke. Pedig a kondibérlet sem óccsó mulatság, 75 dollárt kóstál. Na, mindegy...

A mai nap másik nagy híre: jött a bótba konyhai törlőkendő. Be is táraztam belőle, mert ki tudja, mikor lesz megint. Kenan a fejét csóválta, hogy aszongyahogy: Régen láttalak ilyen boldognak... úgy szorongatod azt a papírtörlőt, mint valami kincset. Hát mert az is! Ezt tette velem Vietnam!