Eeeeeesik az eeeeeeesőőőő

Panaszkodtam eddig, hogy miféle esős évszak az, amikor csak napi fél órát esik az eső. Na, ma megkaptam a magamét. Délelőtt tíz órakor fogott hozzá esni, méghozzá tojás nagyságú cseppekben. Most este fél hét van, és még mindig nyomja magát. A Crocs papucs volt a legjobb befektetés eddig, bár egy frankó gumicsizma, vagy bokacsizma sem ártott volna. Bár, a Crocsba befolyik a víz, aztán meg kifolyik belőle, szóval semmi gáz. Ma bokáig érő vízben tapicskolva jutottam el a purdéért az iskolába, és úgy tűnik, hogy vennem kell egy nagyobb esernyőt is, mert a lila zsebbenetton csak a fejem búbját védi. A bugyimból is csorgott a víz, mire beértem a suliba, de az az érdekes, hogy nem izgat. Ez egy ilyen ország - itt engem semmi sem izgat. Tök jó érzés, felszabadító. Mindig a legrosszabbra kell számítani, és akkor csak kellemes meglepetések érhetnek. Ha tizenkétszer elmondod a pincérnek, hogy a gyerek üresen kéri a spagettit, nem kér rá paradicsomszószt - Undörsztend? White pasta! No sauce! -, akkor mindenképpen jegyezd meg az asztalszomszédodnak, hogy "Fogadjunk, hogy szósszal hozza ki!", és akkor mindjárt tiéd lehet annak a dicsősége, hogy "Na, mit mondtam?" Ebben van némi következetesség - sohasem lesz úgy, ahogy szeretnéd. Meg lehet szokni, sőt, számomra szórakoztató.

Ma orvosnál voltunk, meg kell kapjuk a japán encephalitis és a veszettség elleni oltásokat. Aranyos kis magánklinika, európai árakkal. Megkérdezték, hogy allergiásak vagyunk-e valamire, nekem megmérték a vérnyomásomat, Lucának bekukkantottak a torkába. Ez került kétszer 70 dollárba, konzultáció néven. Az oltások fejenként ugyanennyit kóstáltak. Még jó, hogy lehet kapni. Ilyenkor ér aranyat a biztosítás. Ebből van még két menet.

Odafele majdnem beragadtunk az eső miatt. A kocsi fele eltűnt a vízfolyásban. Volt egy enyhe lejtő az úton. A fenti képet nem én fotóztam, de akár én is csinálhattam volna. Mindennek lehet örülni, ugyebár.