2010. szeptember 30., csütörtök
Botrány az iskolában
2010. szeptember 29., szerda
X faktor Saigonban
Megjött a Mikulás
2010. szeptember 28., kedd
Nyílt levél (Emailen kaptam)
Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!
Valljátok be őszintén: utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.
Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal.
Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni - nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket.
Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat része vagytok.)
Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is vegyünk tőletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkből valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti kereskedőtársaságaitok.
Aztán feltaláltátok a szabad kereskedelem nevű dolgot, ami tőlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat. Tízmilliószámra mentek tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett. Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés.
Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok koncessziós területként, ahol aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tőlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.
Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyünk fel néhány kérdést! Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék? S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba?
Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok meg minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok bennünket. Hát igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi - saját határainkon kívül - nem alkalmazunk erőszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék.
Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de erről is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra.
Az meg aztán különösen nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk. Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak.
Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idős szüleinkről, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétől az egyetemig. Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetűbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk.
Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára. Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért. Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termőterület 7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.
Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késő estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak néztek minden mandulaszeműt, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány
ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a biztonsági őrök.
Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek őket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek vagyunk legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be - a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek, üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, ők jönnek hozzánk - ti meg
megveszitek, amit mi rájuk sózunk.
Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot.
Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt?
Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába?
Nem, a megoldás egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig - a korrupciótól most tekintsünk el - adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk, rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenőrző szerveitek sora, hogy mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban működnek, hanem teljesen
nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék.
Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni - ezt kétszáz méterről is jól fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, semmint gyalázkodást. Nem csapunk be senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap? Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.
Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifőzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minőségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyéről: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos - de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek.
Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne. Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal szebb és jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek sikerült összegyűjtenie némi tőkét.
Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este boldogították-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk - s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.
Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi.
Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni. Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk - akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet.
Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk.
Üdvözlettel: A kínaiak
2010. szeptember 27., hétfő
Hétfő

Jaj, ezek a szemrehányások. Papi, ne tegyél úgy, mintha nem beszéltünk volna skype-on tegnap.
2010. szeptember 24., péntek
Ma reggel

Nem panaszkodhattok, ellátlak benneteket kulturális utalásokkal is. Ma reggel ünnepelték az iskolában a Holdfesztivált. Jelentőségét alant olvashatjátok:
"Az ősz közepének ünnepén, azaz a nyolcadik holdhónap 15. napján ünneplik Kínában a betakarítási időszak végét. A hold, amely ilyenkor különösen nagy, a legfontosabb szimbóluma az ünnephez kapcsolódó szokásoknak. A családok és barátok a holdfényben ülve, együtt töltik az estét, közben "holdsütemény"-t, majszolnak, és felidézik a holdbéli kínai asszony, Change istennő legendáját.
A Holdhoz a női, yin princípiumot társítják. A Napot és a Holdat mindig párként képzelték el, a yin-yang erőkről alkotott fogalmaknak megfelelően. A kínai császárok régtől fogva végeztek szertartásokat a Nap és a Hold tiszteletére. Az utolsó dinasztia idején Pekingben külön templomok szolgáltak a Nap és a Hold tiszteletére. Kétévenként egyszer (a páros illetve a páratlan években) a császár személyesen mutatott be áldozatot a két templomban. A taoista vallás elterjedése óta a Napot és a Holdat antropomorf istenségként is ábrázolták Taiyang illetve Taiyin néven. A népi nyomatokon szép külsejű emberpár jeleníti meg a Nap és a Hold szellemét. Néha más istenségeket használtak fel a megjelenítésükre. A Hold istennőjeként tisztelték a hős íjász, Yi feleségét, Change-t. A legenda szerint Yi megszerezte Xiwangmu istennőtől a halhatatlanság italát, felesége, Change azonban ellopta tőle, majd miután megitta ezt a varázsitalt és halhatatlanná vált, felszállt a Holdba, s örökre ottmaradt. A Holddal kapcsolatban felbukkan egy csodálatos nyúl alakja is. A legenda szerint a jádenyúl a Holdon növő fahéjfa alatt él, és egy mozsárban töri a halhatatlanság elixírjét. Change holdbéli palotájának neve: Guanghan gong, a "Széles hideg palota". Ezen a csodás helyen a későbbi hagyomány szerint páratlan szépségű leányok élnek, és nő a fahéjfa is. A Hold a kínai ünnepek alkalmával is jelentős szerephez jut. A hagyományos kínai naptár is a Hold ciklusait követi. A telihold mindig lenyűgözte a kínaiakat, ilyenkor szokás volt a szabadban sétálgatva gyönyörködni a fényes Holdban, különösen a 8. holdhónap 15. napján, ami a Holdünnep. Ilyenkor általánosan elterjedt szokás a jellegzetes holdsütemény fogyasztása. A piktúrában, a tájképeken szintén gyakorta megjelenik a telihold, de a költők is előszeretettel szerepeltették verseikben."
Ilyenkor ezen a világrészen ünnepek, felvonulások vannak, Saigon is díszbe borult, mint karácsonykor az Andrássy út. mindenki moon cake-et, vagyis holdsütit zabál, az én kedvencem a fügés, meg a kéksajtos-áfonyás.
Az iskolában a kiselsősök meg a másodikosok adtak műsort, két vietnami dalra billegtek legyezőkkel. Nagyon helyeskék voltak.
Tegnap este

Tegnap este a helyi Hard Rock Caféban ültük Maddison születésnapját, szigorúan családi körben. Lióra, Yarden, Jo, Maddie, Luca, én, meg Tyler, Maddie bátyja, aki halálosan cikinek tartotta, hogy ennyi nővel, a saját anyjával, a húgával, meg a két ovissal kell egy levegőt szívnia. Feltűnően is ült mellőlünk. Hülye kamasz. :)
2010. szeptember 22., szerda
2010. szeptember 21., kedd
Besz...s
Hétköznap
2010. szeptember 19., vasárnap
Vihar

http://panograph.hu/vietnam/phumyanstorm/index.html
2010. szeptember 17., péntek
2010. szeptember 16., csütörtök
Apróságok
2010. szeptember 15., szerda
Wáááááááááááá

Anya, look! - mutat rá valamire Luca. - Kislányom, hová tetted a szennyest? - I don't know. - Csináljam a reggelit? - I am not hungry. ELKEZDŐDÖTT!
2010. szeptember 14., kedd
Képek megint
Képek még mindig Lili szülinapjáról. Remélem, mindenki felfigyel a focizós képen a nagyon macsó kézmozdulatra. A másik fotón Felicia található nyilván velem. A gyerekeinek köszönhetően lassan jobb társaságban nem fogadják, a középső kölök most is megrángatta a szülinapost, és Lucának is be akart verni egyet.
2010. szeptember 12., vasárnap
Töpreng a tündérke
Vasárnapi Krónika

Jó kis napunk volt, nagyon jó. Délelőtt Lily születésnapján voltunk a Snap Caféban. Aranyos kis buli volt, napfény, sok gyerek, pálmafa, játszótér, finom torta. Annak ellenére, hogy Luca alig ismert valakit, és azok is kisebbek voltak nála, nagyon jól érezte magát. Hintázott, mászókázott stb.
2010. szeptember 11., szombat
GO RHINOS!!!

2010. szeptember 10., péntek
Southfork Ranch a la Saigon
Tegnap igazi Dallas fílingem volt. Mrs. Samantha Ewing, azaz Jo (a férje az olajiparban dolgozik) meghívott bennünket reggelivel egybekötött testmozgásra. Az ötlet az volt, hogy lerakjuk a gyerekeket, veszünk friss croissant-t, csinálunk kávét, narancslevet, majd úszunk egyet Jo-ék medencéjében. És így is lett! Kivéve Liórát, mert a zsidóknak most van Rosh Hashana, vagyis a zsidó új év kezdete, így ők ebédre voltak hivatalosak.
2010. szeptember 8., szerda
Borúra derű
Szolgálati Közlemény
2010. szeptember 7., kedd
Első könnyek
2010. szeptember 6., hétfő
Mentalitás
2010. szeptember 5., vasárnap
Vung Tau 2. - a bíccs
Vung Tau-t elsősorban azért néztük ki magunknak, mert strandja is. Mindenki azt mondta, hogy nem éri meg a fáradtságot, mert aki hozzászokott a török strandokhoz, annak ez komolytalan. Hát, tényleg nem volt napernyő, nyugágy, és a nyugágyak között szolgálatkészen mosolygó pincér, aki csettintésre hozzá a jéghideg kólát... volt viszont tiszta strand, sekély, de nagyon hullámzó (ez így együtt marha vicces) tengervíz, homokvárépítésre, lábsüllyesztésre alkalmas puha homok... Pillanatképek. Egy vietkong mindenhol tud aludni.
Vung Tau 1. - a cable car
A hegy aljából a hegy tetejére ez a cable car (sílift?) visz fel. Az út kábé öt perc. És ezt lehet látni:
2010. szeptember 3., péntek
Shabushabu
Tegnapi ebéd
Most megint kajálni fogunk. :) Tegnap Istvánnal és az ő kedves feleségével, Thuyval látogattunkel a 13-ba. Hát, azért tényleg nem árt, ha helyi lakost is magával visz néha a tudatlan nyugati. Ugyanis a fenti képen látható tálkáról én legutóbb, amikor Liórával jártunk ott, azt hittem, hogy kézmosóvíz. Mivel büdösnek találtatott (most derült ki, hogy hallé), citromot is nyomtam bele, és beleáztattam az ujjacskáimat a pincérek legnagyobb döbbenetére. Mentségemre legyen mondva, hogy akkor nem volt benne a szójacsíra meg a paprika. A kaja egyébként cukornádra felszúrt darált rák, amit össze kell csavarni azzal a fehér gézszerűséggel (alias rizstésztával) egy salátalevélbe, belemártogatni a kézmosóvizembe, és elrágcsálni. Hülyén hangzik, de isteni finom. Alant található az a két delikvens, aki a főfogás volt tegnap. Finom, de annyira nem, mint amennyire macerás a hús kinyerése a páncélból. Bármikor elcserélném egy rántotthúsra.
Elmélkedés
Tegnap reggel fél nyolckor már kissé szaporázni kellett lépteinket a saigoni szaunában. Késésben voltunk. Mikor lihegve beestünk az ajtón, Luca megállt, és minden előzmény nélkül közölte: Jaj, de szeretem én ezt az iskolát!
Az otthoni iskolát is szerette. Ezért féltem nagyon attól, hogy megint kirángatom alóla a szőnyeget. Mindig akadnak olyanok, akik folyamatosan a fülembe susogják, hogy egy gyereknek állandóságra van szüksége, hogy a sok változás megárt neki yadayadayada. Anyai szívem sejti is ennek az állításnak az igazságát, de mi van akkor, ha egészen egyszerűen nem olyan életet élünk, nem olyan jutott nekünk, amiben az állandóság garantálható?
A férjem családja szanaszét lakik a világban. Luca négy hóapos volt, amikor először útra keltünk. jaj, ti nem vagytok normálisak, jaj, az a szegény gyerek, jaj, hogy kiragadjátok a megszokott ritmusából stb. A szegény gyerek isztambulban is evett, amikor éhes volt, aludt, amikor álmos volt, a közbeeső időben meg tízen ajnározták. Nem sajnáltam szegény gyereket. Hanem szabályos időközönként felkaptam a pelenkázószettet, és elindultunk. Mentünk, ahová hívtak. (És igen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy a gyerek úgy sem emlékszik majd a kalandokra. Luca sem emlékszik arra, hogy öt évesen Angliában lovagolt a nagybátyja feleségével, de azok emlékeznek rá. Azóta is mesélik mindenkinek. Annyira, hogy a gyereknek is rémlik valami.)
A Gyuláról Pestre költözés volt a nagyobb falat, azt nyögtük is rendesen minimum egy évig. A Pesten töltött hat évünk alatt is sokat utaztunk, igaz, csak turistaként.
Nem kicsit szartam attól, mikor be kellett jelentenünk a gyereknek, hogy költözünk Vietnamba. Mindannyina megyünk? - kérdezte. - Aha. - Akkor jó - mondta. És ennyiben maradt.
Itt éhezi a programokat. Menjünk pagodába, piacra, tengerpartra, hajózni, sétálni stb. Mit nézünk meg ma? Ezt a kérdést teszi fel minden szo-va. És megyünk, mert nézni akar, mert tapintani akar, mert imádkozni akar a buddhista templomban, mert rákot akar enni, mert lámpabúrakalapot akar venni, mert ő akar a vietnami piacon vietnamiul alkudni - Hülye szülők, azt se tudjátok hogy van vietnamiul a 13? -, pizsamában akar boltba menni, mert ő akar taxit hívni stb .
Hogy hiányoznak-e neki az otthoniak? Igen. Tegnap is mondta skype-on a nagyanyjának, hogy hagyják abba a beszélgetést, mert nem akar sírni. Kinyomta a nagyszülőket, és közölte, hogy indulhatunk fürdeni.
Azt is kérdezgeti, hogy innen mi lesz? Tudja, hogy valószínűleg egy évig maradunk. Szeretne innen hazamenni, de otthon is olyan iskolába, ahol angolul tanulhat. Mondtuk, hogy az nem biztos, hogy össze fog jönni... és akkor mi lesz? Nem tudjuk. Disznó dolog bizonytalanságban tartani a gyereket? Igen. De hát mi sem tudjuk, mi lesz. Mi is szeretnénk hazamenni, de mi van, ha nem össze?
Én azért még mindig azt gondolom, hogy nincs a gyerekemnek szar élete (pedig van, aki azt hiszi). Megint szuper iskolába jár, világot lát, és valami apróbb csoda folytán sikerült neki egy magyar zongoratanárt is szerezni (ez a komfortérzetének egyik alapköve). Igen, hiányoznak a nagyszülők, a gyulai ház, a kutyák. De úgy tűnik megérti, hogy most nem lehetünk otthon, és azt is vágja, hogy mindig haza tudunk menni. Egy kicsit. Mert ott van.
A pszichológusra félretett pénzt meg a zongaratanár kapja.
2010. szeptember 2., csütörtök
Nemzeti Ünnep

Ma nemzeti ünnep van, nem kell iskolába és melóba menni. Ho Chi Minh apó (legendás viet miniszterelnök és elnök) halálának 41. évfordulóját ünnepeljük. A helyi kommunista pártirodát már egy hete feldíszítették zászlókkal, tök jól néz ki a sarlós-kalapácsos fellobogózott utcarész (aranyos emlékeket idéz). Le akartam fotózni, de egy rendőr integetett, hogy inkább ne. Bravó, fő a nemzetbiztonság.