2011. január 29., szombat

Takony és honvágy

Történésekben kevés, takonyban annál gazdagabb hetünk volt. Múlt hét pénteken Lucus kezdte, én vasárnap reggel, Kenan pedig hétfőn csatlakozott. Igazából nem tudjuk, mint volt, mert Saigonban is elindult az influenza járvány, a h1n1 is, meg a másik is. Elképzelhető, hogy valamelyiket beszoptuk, mert sokkal rosszabbul voltunk, mint egy sima nátha, viszont azért annyira rosszul nem voltunk, mint amit az influenzáról írtak. Most vagy az van, hogy kemény nátha volt, vagy pedig a 2009-es védőoltásunk még mindig kitartott, ezért enyhébb tünetekkel megúsztuk a dolgot. Most a télen nem oltattunk, igazság szerint el is felejtettük, nekem az influenza valahogy a télhez kapcsolódik, itt meg minden van, csak tél nincs. Influenza viszont van, így aztán ha visszajöttünk Kuala Lumpurból majd fontolóra veszem a dolgot.
Az iskolában is sokan betegek, gyerekek is, meg tanárok is. Több levelet kaptunk, hogy mindenki maradjon otthon, aki egy kicsit is szarul érzi magát. Reggelente a tornatanárok lázmérőkkel felszerelkezve állnak a kapuban, és minden belépő lázát megmérik. 37 felett mindenkit hazaküldtek, nem szaroznak egy csöppet sem. Luca hétfőre már jól volt, egy kis orrfolyással simán beküldtem. Én viszont két napig az ágyat nyomtam, Kenan se festett jobban, de neki be kellett ugrania a munkahelyére, mert tárgyalásai voltak. Isten áldja a Panadolt.
No de, most már mindannyian jól vagyunk, még szerencse, hogy az utazás előtti héten kapott el bennünket a dolog, nem lett volna kellemes ezzel repülni.
Honvágy... Bár örültem neki, de kicsit csodálkoztam azon, hogy Luca mennyire jól bírja itt a család nélkül. Olyannyira, hogy legtöbbször le sem akar ülni a családdal meg az otthoniakkal skype-olni. Aztán tegnap borult a bili. Valami más miatt kezdett sírni, de aztán kijött ez is. Hogy ő azért nem akar mamával, papával meg mindenkivel beszélni, mert "csak úgy tudok itt boldogan élni, ha nem gondolok rájuk. És amikor beszélünk, az mindig annyira fáj utána, mert úgy hiányoznak." Ugyanolyan módszerekkel óvja a kis lelkét, mint az apja. Még el is magyarázta a kis elméletét: "Milyen érdekes az anya, hogy aki elutazik, az nem akar hátra nézni, pedig muszáj, mert akik otthon maradnak, azok meg megpróbálják elérni azokat, akik elmentek."
Szóval tegnap előkerült rendesen a Bárány utca, meg a mama főztje, meg a csavargások papával. Tehát nyugodjatok meg, hiányoztok a kisasszonynak, csak menteni próbálja a lelkét. Jó lecke volt ez nekem is.

3 megjegyzés:

  1. Egy heti hallgatás után jobb híreket vártunk volna. Az influenza nálunk is felütötte a fejét. Azt mondják és írják, hogy járvány van. De a köreinkben még nem tapasztaltunk erre utaló tüneteket. Habár tavaly mi is beoltottuk magunkat az influenza összes létező vállfajával szemben. Azt mondják annak hatása egy évig tart, de még nálunk nem jelentkeztek a tünetek. Nem mintha várnánk öket. Nem beszélünk róla, tehát nincs.
    A honvágy az egy természetes emberi tulajdonság, annak van aki igazán szereti az otthon hagyottakat. De azért mi is azt érezzük, hogy üres az életünk nélkületek. Igyekszünk lefoglalni magunkat. De csak el telik az idő és elöbb-utóbb találkozunk.
    Millió puszi Nektek.
    Vigyázzatok magatokra.
    Mama és Papa

    VálaszTörlés
  2. Szia Drága Barátném!
    Lassan telik az idő, még sokat kell várni júniusig! Megint eltelt egy szülői Nélküled, és még mindig nem tudom megszokni, hogy a világ másik végén vagytok! Körmösökgyöngye Erika mellett ültem, szegény el van kenődve! Tominak nem megy a suli, és elküldték a nevelési tanácsadóba. Mondtam, hogy ez nem baj, mert vannak figyelemfejlesztést segítő foglalkozások, és segítenek majd Neki.Merthogy a figyelmével van baj, nem az agyával.Megvolt a félévi bizi is, 4,5 körüli lett. Év végére javítunk, remélem! Matekból sok az új anyag és egyre nehezebb. Viszont rossz hír: Ibolya néni mégis elmegy jövőre! Ádám teljesen kiakadt, mert nagyon szereti Ibolya nénit is! Mi lesz ha a másik tanítónéni nem lesz ilyen aranyos?? Próbáltam megnyugtatni, majd meglátjuk. Ádám megint taknyos, de nem lázas, mi még jól vagyunk. Az oviban volt sok beteg de én megúsztam! Bár a köhögésem még mindig tart.Hallottam egy pár orvostól, hogy a vörösiszap hatására van ennyi felsőlégúti megbetegedés.!!! Nem csodálnám, ha ez igaz lenne, de ezt nem publikálják! Pénteken lesz a második tárgyalás!! Szorítsnekem!! Izgulok! Mi van a többi könyveddel? Mikor lesz kész?
    Szegény Luci! Elszorult a szívem amikor olvastam, hogy mit mondott a honvágyról! Közben meg mennyivel okosabbak mint azt mi gondoljuk Róluk! Mennyivel észszerűbb logikával rendelkeznek.
    Remélem ha itthon lesztek ,rám is jut majd egy kis időd! Annyi mindent szeretnék mondani, meg megbeszélni Veled! Ha jól értelmezem a dolgokat, Ti már ilyen világutazók lesztek?!?! Irigyellek érte! Én is mennék a p...-ba!!! Néha annyira tele a búrám meg mindenem! Utálom ezt a sok kiba...-tt küzdelmet, vívódást és minden szarságot ami ebben az országban van! Bocs, de most megint nagyon negatív állapotban vagyok! Nem akarlak ezzel fárasztani. Mikor utaztok? Vagy már úton vagytok??? Valamelyik nap próbáltalak elérni skyp-on, de nem voltál elérhető. Sok sok puszit küldök mindenkinek, és nagyon várlak haza!!! Szasztok: Brigi

    VálaszTörlés
  3. Édes Mókucik!
    Takony itt is van, honvágy nincs, de csak azért, mert mi itthon vagyunk :-)
    Az azonban ultra-brutál, hogy mennyire hiányoztok nekünk... bárcsak már a reptéren várhatnánk benneteket! Majdcsak kibírjuk valahogy, de nagyon messze van még júni 15 :-((

    VálaszTörlés