2010. október 14., csütörtök

Csütörtök-péntek összefoglalva

Nos, a hír igaz, valóban megérkeztem Mádámékhoz. Az út baromi hosszú volt, szinte végeláthatatlan, de megérte:) Párizs és Bangkok után HCMC-ben landoltam itteni idő szerint 9:50-kor. Rögtön hozzá kellett csapnom 5 órát az időhöz, bár, amilyen képet vághattam, édes mindegy, hogy 10 órát, vagy du. 3 órát mutat a vekker! Adri jött értem a reptérre, szegény Kenan csak este érkezett meg Bangkokból. Érkezésem után mentünk is Lucusért a suliba, majd Tamás jött értünk, és mentünk a 13 nevű étterembe a Saigon folyó partjára:) Rendeltünk mindenféle finomságot, bár a pincér gyerek a felét nem hozta ki. Állítókag csak azt hozzák ki, amit megjegyeznek. Ennyi. Egyébként tényleg minden szó szerint igaz, abból, amit a Madam leírt a blogjában, a helyi emberek egészen mások, mint mi. És a közlekedés, na az kész kabaré... Ha kell, ha nem ezek dudálnak, biztos, ami biztos:) Adri szerint itt a mondás: "Semmit a maga idejében", és ezt én is tanusítom. A tegnapi nap tulajdonképpen ezzel a vacsival véget is ért, én olyan hihetetlen fáradt voltam, hogy bedőltem az ágyba, és onantól nem emlékszem semmire.
Ma Adri keltett 6 után, szerinte fel kell kelnem normális időben, mert különben totál felborul a ritmusom:) Hmm. Lucát bedobtuk a suliba, utána Liorával, meg Joval, meg Jo anyukájával, meg még egy nővel, akinek nem tudom a nevét, beültünk a Sagon folyó melletti kávézóba, azt hiszem Blu a neve. Én narancsdzsúzt ittam, Adri azt hiszem ananászt, de igazából mindegy, hogy mit iszol, mert minden hihetetlenül friss és finom. Reggeli után visszamentünk a suliba, nemzetközi kultúra ünnep volt, és azt próbáltuk nézni Liorával, meg Madammal, de nem bírtuk sokáig, leléptünk. Ezután Adrival ketten bementünk a városba a Tax center nevű bevásárló központba, feltérképeztem az árakat, meg a cuccokat. Egy Converse cipőt már ki is néztem magamnak, itteni ára 5000 forintnyi don, otthon 16000 Ft. Állat:) A pláza után Adri kávézott, én meg a naracslépluszfánk kombinációt választottam a helyi menő kávézóban. Ebéd előtt még részemről volt egy kis szieszta (hiába, még mindig érzem az időeltolódást) majd indultunk Lucusért (egy kicsit hamarabb, nem érzte túl jól magát). Az ebéd a suli melletti Asia grill nevű helyen volt, szuper kaják, szuper áron. Az ebéd után tulajdonképpen nem történt semmi különös, ezért nem is írom le:)
Puszi mindenkinek, legfőképp a családomnak:)

5 megjegyzés:

  1. Üdvözöllek, mint blog író. Hát Te is tudod mi érdekli a magyart. Hol lehet enni, inni és bevásárolni. Legfőképpen mennyiért. Nagyok örülök, hogy ott vagy. Most egy nagy duma jön: Ez is a családi kötődést erősíti:-)
    Vigyázzatok magatokra és egymásra. Sok mindent nézzél meg. A szúnyogokra vigyázz. Vannak jó szúnyogírtó szerek. A testre kell kenni.:-(
    Jó étvágyat a vacsorához.
    Millió puszi Nektek.
    Papa

    VálaszTörlés
  2. Most nézem a cím választást. Te már a holnapi bejegyzést is leírtad. Holnap /pénteken/ nem akarsz irni? Vagy tudod, hogy mi fog veled történni?
    Tényleg össze folytak a napok. De majd kialszod magad és egyenesbe jössz. Puszi Neked. Pista.

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok Csajok,
    Dorina, örülök, hogy szerencsésen megérkeztél, remélem, a babák is:)
    Adri, Neked pedig írtam egy hosszút, majd kíváncsi vagyok a véleményedre, pár sor is elég, puszi!!!

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Üdv Dorinának Vietnámban!
    Örülünk, hogy szerencsésen megérkeztél!
    Mádám Adri, nem furi, hogy ott van, abban a közegben Dorina? Szóval, olyan, mintha két világ metszené egymást... az ITTHONI és az a távoli, vietnámi, igazi is, meg nem is... Ugye sejtitek, hogy mit akarok mondani :-)
    Pusz! Érezzétek jól magatokat!

    VálaszTörlés
  5. Zita, az a furi, hogy felnőtt emberhez szólhatok magyarul. Ha nem lenne Tamás, aki itt lassan a legjobb barátnőm lesz, komoly elvonási tüneteim lennének.
    Értem, hogy mit akarsz mondani. De tudod mi az érdekes? Vietnám olyan hely, hogy mindenki hamar belesimul. Mire hazaértünk a reptérről, nekem már természetes volt, hogy Dorinka itt van. Nem is értettem, mit sikongat minden újdonságnak, nem ezt látja minden nap??????

    VálaszTörlés