Puccos ebéd

A vasárnapot ismét nagyon értelmes, de főleg vidám programmal töltöttük. Mivel lassan tényleg el kell fogadnunk azt a helyzetet, hogy itt az evésen kívül nem igazán adódik izgalom, úgy döntöttünk, kirúgunk a hámból. Jo amúgy is nagyon szorgalmazta, hogy együnk egy nagyot együtt, úgyis jön a szülinapom, ünnepeljünk. Nosza. Helyszínként az Intercontinental Hotelt választottuk, úgy döntöttünk befizetünk egy brunch-ra.

Az én plebejus lelkem ugyan nagyon hadakozott, hogy basszus, annyi a belépő, mint a Lady Gaga koncert hátsó sorába, de mivel Lady Gaga még véletlenül se jön Vietnámba, úgy döntöttem, hogy ez egyszer befogom a lepcses számat, és megpróbálom leenni a belépőjegy árát. (Jó nagy paraszt vagyok, hiába.) Kenan annyira nem izgult, mert a belépőjegy árába benne foglaltatott a korlátlan mennyiségű Veuve Cliquot pezsgő fogyasztása is, így aztán ő azt mondta, majd leissza a jegy árát.

Szóval vasárnap puccba vágtuk (nekem eleve bajom van azzal, ha sminkelnem kell egy jó ebéd kedvéért, jó nekem a fasírt melegítőben is) és behajtogattuk magunkat Jo kocsijába. Irány az Intercontinental. Jó korán érkeztünk, ami azért volt jó, mert a fél órával később beözönlő tömeggel már nem kellett megküzdenünk a jobb falatokért. És azért azokból akadt bőven.

Íme kedvenc pultom:

Betegre zabáltam magam homárból, imádom!!! Ettem mindenféle más tengeri herkentyűt is, de azoknak nem tudom a nevét. (Tudom, kár belém.)

A másik kedvenc pultom:

Szerencsére a wasabi az orrrodat is tisztíccsa, így a sushi bár a második kedvenccé lépett elő. Nyugi, a gyerek se maradt éhen, lehetett grillezni, volt pekingi kacsa, pizza meg tésztafélék is dögivel. Őt nem hatotta meg a homár.

Jo és Kenan fejenként ledöntöttek másfél üveg pezsgőt, igencsak jól néztek ki a desszert előtt. Én jó muzulmán módjára nem ittam, de azon nagyon gondolkodtam, hogy ledugom az ujjamat a torkomon, mint a régi rómaiak, és megyek egy újabb homár körre. Örömmel jelentem, hogy nem veszítettem el a méltóságomat. Viszont a desszert előtt járkálnom kellett kicsit, hogy férjen egy créme brulée is. Pedig apró kis csészékben mérték. Fért. Rögtön három.

Lucácska a csokoládé szökőkútba szeretett bele, ami azért nagy wasistdas, mert amúgy nem szereti a csokit. Fene látott még ilyen gyereket. Nos, mártogatni a cuccost (sárkánygyümi, dinnye, pillecukor stb.) nagyon élvezte. Ím:

De enni? Soha!!!

Mi érleztünk elsőnek, és mi távoztunk utolsónak. Jo és Kenan kissé dűlöngélve. Én bevállaltam Maddisont délutánra, mert láttam, hogy kedves barátnőmnek jót tenne egy kis szunya. Kenan is kidőlt, így mi csajok kukoricapattogtatással, mozizással és kártyával töltöttük a délutánt. Pont, mint otthon Magyarországon, álmos vasárnapokon.