Mentalitás

Az alábbi happening is híven tükrözi, hogy nem könnyű a vietnémi lélekbe belelátni. Jo ma felhívott, hogy Cuong (már tudom, hogy kell írni), a sofőrje felmondott. Jo nem volt túl boldog, hat hónapja Cuong volt a család sofőrje, részt vett az életükben, nélkülözhetetlen segítség volt. Cuong elvileg középiskolai tanár, aki sofőrként háromszor annyit keres, mintha egy iskolában tanítana. A meló sem túl stresszes, reggel beviszi Jo férjét melózni, meg Jo gyerekeit suliba, és kilenc után du kettőig gyakorlatilag szabad. Este hazahozza Jo férjét, és mehet. Oké, heti hét napot dolgozik, de erre szerződött.

A felmondás oka: nem akart heti hét napot dolgozni, csak hatot. Ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy bocs Master Peter, nem lehetne megoldani azt, hogy vasárnap más sofőr jön, keresett egy másik melót, ahol vasárnap nem kell dolgozni. Nem volt pofája kéréssel fordulni a főnökéhez. Elképesztő. Jo dühöng, mert az új sofőr nem beszél angolul, Cuonggal már szépen összeszoktak, és természetesen elengedték volna vasárnaponként, ha kéri.

De mind ezt csinálják. Lióra férje is elmesélte, hogy az asszisztense felmondott, mert egyszer megkérte valamire. Ami mellesleg a csaj dolga lett volna. Vung Tauban megkérdeztem a taxisofőrt, hogy beszél-e angolul. Bólintott. Mondtam, hogy oké, akkor vigyen el bennünket egy kávéházba, mindegy hova, csak tiszta legyen, meg jó kávé. Tíz perc kanyargás után elmutogatta, hogy mádám most már igazán megmondhatná, hová akar menni. Anyád. Nemet mondani ciki lett volna, még nagyobb idiótának tűnni nem. A fene se érti ezeket.