Nemzetköziztünk

Még mielőtt szó érné a ház elejét, hogy nem nagyon írogatok semmit... nyilván azért, mert nem nagyon van mit. KL után Saigon hatalmas kultúrsokk volt, beletelt néhány hétbe, mire kihevertem.

Lassan befejezem a harmadik fordítást, akkor elkezdem feltérképezni Saigont, hülyeség lenne úgy itt hagyni, hogy nem is láttam rendesen. És akkor a blogban is lesz több bejegyzés, csak türelem.

A napok egyformán folydogálnak. Hétfőtől péntekig mindenki melózik, ki itt, ki ott. Luca lelkesen próbál az Ózra, mindenki szerepét kívülről fújja. Tegnapelőtt ültem le beszélni az angoltanárával, aki a próbákat is vezeti, azt mondta, hogy elképesztő a kiscsaj, immár egy 8 éves angol anyanyelvű gyerek szintjén olvas, olyan nyelvi teszteket írt, hogy a kezdő csoportból két szintet átugorva rögtön az Advanced, vagyis a legfelső kategóriába került. Most tanakodnak az osztályfőnökkel, hogy mi legyen vele, tegyék-e felsőbb angolos csoportba és több munkában vegyen részt az osztályban, vagy hagyják abban a csoportban, ahol egyébként jól érzi magát (mert Yarden is ott van), de kicsit unatkozik. A kisasszony menne is, maradna is... Mindenesetre büszke vagyok rá.

A hétvéégink is nagyjából egyformák. Szombat délelőtt a törökök zongorázni mennek, addig én melózok. Délután és este meg vagy a Snap caféban ücsörgünk (élő zene van minden szombaton), vagy valamelyik másik étteremben, kávézóban stb. Vasárnap szintén étterem, bevásárlás, este nagy fürdés.

Az idő kezd nagyon melegre váltani, már reggel nyolckor olyan hőség van, hogy csorog a bugyinkból a víz a reggeli kávézás közben. És állítólag csak rosszabb lesz... Mondjuk én annyira nem bánom, én szeretem a meleget. Múlt vasárnap is, miután a papáékkal kitárgyaltuk a 30 centis havat, sétálni indultunk. Fújt a trópusi meleg szél, lengedeztek a pálmák, izzadtam, mint a ló, és imádtam. Időjárásról ennyit, nem vagyok én angol.

Mesélek még a múlt hétvégéről. Mivel az iskolában vagy ötven nemzet képviselteti magát, minden évben megrendezik az International Festivalt-t. A vállalkozó nemzetek standot alakítanak, ahol bemutatják az országot, népviseletbe burkolják magukat és megfőzik a nemzeti eledeleiket. Persze erre azok a nemzetek a legalkalmasabbak, ahonnan esetleg többen is jöttek, mert egyedül még a nem dolgozó, nagyon ráérős anyukáknak sincs annyi energiája, hogy összedobják a performanszot. Lióra és én úgy döntöttünk, hogy most ne legyen az, hogy egyáltalán sehogyan sem képviseljük az országunkat, bemutató postert csinálunk.

Íe az enyém: Ez is nagy meló volt, 2X1 méter a nagysága. Viszont örömmel fedeztem fel, hogy tudok rajzolni. A Hungary felirat körülötti madarakat és virágokat Lucus rajzolta, ezt muszáj elmondanom, mert emiatt szerinte ő csinálta az egészet. A koncepció a magyar találmányok voltak. A többi stand mellett elsiklott a jelentősége, de még így is sokan döbbenten olvasták, hogy a bűvös kocka biza magyar. Mindenki aszitte, hogy japán.

Életkép az indiai standról. Barbie babákat öltöztettek be népviseletbe, szerintem zseniális.

Ken, az indiai herceg fehér lovon, illetve elefánton. Kábé egy órát röhögtem rajta.

Sri Lankáé volt a legeslegszebb stand és a legjobb kajákat is ők csinálták. Nem tudom, hogy mit ettem, de nagyon finom volt, és el is döntöttem, hogy felveszem az országot a látogatandó célpontok közé.

Az amcsiknak ennyi tellett. Kukoricát pattogtattak meg gyümölcsös pitét osztogattak.

A malájok is kitettek magukért. Fotótörténeti különlegesség: senki sem néz a kamerába, mert béna vagyok.

Éljen a magyar-izraeli barátság! Meg ezek szerint a koreai is. Hello Soon!

Szóval jó kis nap volt, sokat ugyan nem tudtunk meg, de ezzel is eltelt egy kis idő.

Három és fél hónap...

CONGRATULATIONS!!!!

Nem gondolnám, hogy Colin Firth olvassa a blogomat (nyilván azért, mert nem tud magyarul), mindenesetre: CONGRATULATIONS, LOVE!!!!!!!! Szép nap ez minden moziba járó embernek.

Tomoris anyukák - szolgálati közlemény

Zsuzsa nénivel beszéltem a hét végén, és szóba került a Túrabakancs tábor is. Kérte, hogy két héten belül döntsük el, hogy Luca szeretne-e menni.

Jó, eldöntöttük, nagyon szeretne menni! Mivel nem tudom, hogy Zsuzsa nénit mikor kapom megint skype-végre, valamelyikőtök megmondaná neki, hogy tegyen félre egy helyet Lucusnak is? Meg tudnom kellene azt is, hogyan fizethetem be a táborpénzt, van-e valami bankszámla, vagy esetleg az is jó, ha valamelyikőtöknek átutalom és beviszitek, örök hálámmal kísérve.

Csak annyit tudok a táborról, hogy júli 11-től lesz. Ha van plusz info, majd azt is szívesen olvasnám.

Klassz volt tegnap Laurkával és Tündivel beszélni, Lucának nagyon jól esett, hogy még mindig hiányzik. Neki is hiányoznak a csajok...

Csóka.

Boldog születésnapot, keresztszülők!

Lucus keresztanyukája és keresztapukája is ma ünneplik születésnapjukat. (Esküszöm, hogy véletlen volt!) Szeretünk benneteket, nagyon hiányoztok, szóljon nektek ez a vidám dalocska.

Luca barkochbázik

1. Verzió:

L: - Anya, te gondolsz, én kérdezek.

A: - Jó, gondoltam.

L: - Ember?

A: - Igen.

L: - Ki az???

2. Verzió:

L: - Anya, én gondolok, te kérdezel. Gondoltam.

A: - Ember?

L: - Igen.

A: - Harry Potter?

L: - Honnan tudod???

KL képek

Megígértem, hogy nyomok még fel néhány képet Kuala Lumpurról. Íme.

Ez itten a Petronas Towers kora este. Nem buzultunk a színekkel, tényleg ilyen volt az ég. A Suria KLCC meg egy igen szimpatikus plaza, van benne minden, mi szem s szájnak ingere, nézni nem tereh, inkább okosan vásárolni. Nekem megint szerencsém volt, mivel a méretemben semmit sem tartanak, könyvekre töltöttem a zsebpénzemet. Most el vagyok látva legalább két hónapra.

Kilátás a Petronas tornyokat összekötő hídról. Na jó, volt némi tériszonyom:

A madáriumban karra szoktatott papagájok. Luca azért mosolyog kényszeredetten, mert nehéz a két börd.

Ez az aranyos kis papagájszerűség később Kenan fejére szart.

Művízesés mögül a madáriumban:

Kuala Lumpur a toronyból. Tiszta Legoland, nem?

A Petronas tornyok előtti terecske kora este. Luca szerint pont olyan, mint Gyula. Egyem azt a hűséges kis szívét. :)

Petronas alulról. Azon a hídon csámborogtunk.

A TV torony alatt is van egy madárium. Ő nem szart. A karonülő hülyegyerek viszont vagy aludt, vagy szövegelt.

A TV torony mellett, alatt található egy arborétumféleség. Hárommillió éves esőerdőt sikerült megőrizzenek a város közepén, van rajta tanösvény. Tarzanina és a kis Csita ennek az elején látható. Tovább nem is jutottunk, mert Lucus frissen szerzett angoltudása arra volt jó, hogy elolvassa, hogy óvakodjunk a mérges hangyáktól, skorpióktól és kígyóktól, és hogy mindenki a maga felelősségére menjen végig rajta. Konkrétan reszketni kezdett, mint a nyárfalevél, ki kellett jönnünk. Basszus.

Ő pedig a torony, még az esőerdőből.

Nos, hasznos kis vakáció volt, bármikor visszatérnék, mert akad még látnivaló, amire nem jutott idő. Ugyanis mindenki azt mondta, hogy KL-re elég két nap. Hja, ha valaki csak a Petronast akarja látni, meg vásárolni... van azér' ott néhány érdekes múzeum is.

KL 3-4

Tegnap végre sikerült egy kicsivel többet lássunk a városból, hála istennek. Nem is okozott csalódást... Reggel felpattantunk a Hop On - Hop Off buszra. Ez igényelhet némi magyarázatot, bár a pestiek ismerik: elindul egy busz, ami körbejár a városon, és minden nevezetességnél megáll. Az ember vesz egy bérletet, amelyik megállóban akar, leszáll, megnézi, amit meg akar nézni, majd bevárja a következő buszt (minden félórában érkezik egy), felpattan rá (innen a név: hop on... felpattanni), és megy, amedig akar. A bérlet 24 órán keresztül érvényes.

Nos, mi délben pattantunk fel a buszra (hiába, a Neset família képtelen dél előtt bármire is), majd a Madárizénél lepattantunk. A Madárizé a világ legnagyobb nyitott madáriuma, a fejünk felett repkedtek, a lábunk alatt sétáltak, a vállunkra ültek, leszartak különböző madarak. Nagyon izgi volt, főleg a hatalmas papagájokkal fényképezkedni. Sajnos képet egyelőre nem tudok feltenni, mert otthon hagytuk az átjátszó kábelt, de majd vasárnap Ho Chi Minh Faluban dolgozom a problémán. Amikor elegünk lett a madárszarból, ismét felpattantunk a buszra, és mivel Luca közölte, hogy egy lépést sem hajlandó kaja nélkül tenni, hogy hogy nem, az ikertornyoknál pattantunk le, és usgyi be a Suriába. Gondoltam, hogy itt az ideje valami maláj ételkülönlegességnek, így a Burger Kinget céloztuk be, hogy meggusztáljuk, milyen Malajziában a helyi Whopper. Olyan, mint otthon (Budapesten és Isztambulban :). Megnyugodtunk, hogy a világ rendje mindenhol ugyanolyan. (Kár belénk a világjárás, nem?:) Táplálkozás utén felpattantunk a buszra, és nyammogtunk egy kicsit a szállóban.

Este vacsoravadászatra indultunk az arab negyedbe, ami a szállodánktól tíz perc sétára van. Találtunk egy iraki éttermet, és könnyekig meghatódva telerendeltük az asztalt ugyanazzal, mint egy nappal korábban a libanoni étteremben. Irak kiütéssel győzött. Szólt az arab sramli, az étterem tele volt lefátyolozott, de vigyorgó muszlimákkal, tetőtől-talpig feketébe burkolt karafatmákkal, bajszos iraki pasikkal és lármás kölkökkel. Kenan és Luca orra útlevél volt ebbe a világba: azonnal lekádereztek bennünket,és amikor megtudták, hogy Kenan Bagdadban született és látták, hogy a horgas orrú kislány, aki ugyanannyira Fatima, mint Luca, tele pofával nyomja a kebabot, rögtön családtagok lettünk.

Mondtam már, hogy Kuala Lumpur sokkal jobban tetszik, mint Bangkok?

A mai napon sem sikerült dél előtt elindulnunk. Viszont feltaxiztunk a Kuala Lumpur Toronyhoz (lásd illusztráció), és a tetejéről megtekintettük a várost. Fentről is tetszett, onnan látszott igazán, milyen szép zöld dombokkal körülvett tákolmányról van szó. Voltak ott olyan messzelátó izék is, nem hazudok, be lehetett látni velük a város bármelyik ablakán.

Mivel a Lucagyerek megéhezett, felpattantunk a szokásos buszra, és felkerestük iraki testvéreinket egy ebéd erejéig, és olyan báránysültet nyomtunk, hogy a tíz ujjunkat megnyaltuk utána. Jaj de uncsi... Visszaültünk a buszra, és elmentünk Kuala Lumpur kínai negyedébe, ami nem nagy szám általában, de most köszönhetően a kínai új évnek, szépen fel volt lobogózva. A Central Market (Főpiac) előtt sárkánytáncosokhoz is szerencsénk volt. Elég gagyi volt a műsor, de Lucának nagyon tetszett. Nekem meg a piac tetszett. Nem káposztát, hanem szuvenyíreket árulnak légkondizott körülmények között. Megint nem olyan, mint a Benh Than Saigonban: kedves, jófej eladók, nem akarnak lelőni, ha nem veszel semmit, és csak akkor jönnek segíteni, ha látják a tanácstalanságot. (Itt nem volt: Mádám, van méret neked, cici igazi?) Vettünk faragott feliratokat, faragott életfát, a gyereknek maláj babát, nekem batikolt kaftánokat (aki látott már nyáron a törzsfőnöki egyenruhában, tudja, miről van szó, ráadásul kettőt fizet hármat vihet alapon) stb. Itt végre nem csipkedték a gyerek arcát, hgy milyen kerek feje van, hanem az orrára mutogattak: szép arab lyányka! Jaj, de uncsi... Visszaültünk a buszra, és tettünk egy jó nagy kört, és megint a plázában, bocs, ikertörnyoknál kötöttünk ki. Indiai vacsorát követően - ahol a mellettünk lévő asztalnál szintén arab testvírek étkeztek, de nem a kultúrfajtából, mert amikor befejezték, egyik pincérnek sem volt gusztusa feltakarítani az asztalt utánuk - megvártuk, hogy kivilágítsák az ikertornyokat, lefotóztuk, majd hazablattyogtunk. A kivilágított toronyházak fantasztikusan festenek. Luca leszarta őket, mert közölte, hogy a téren lévő szökőkútpark Gyulára emlékezteti. Azt fotózta inkább.

Holnap irány Ho Chi Minh falu... most egy nagyot sóhajtottam.

KL 2

Ojj, de szeretek én itt lenni! Még Bangkoknál is jobb a hely, nyilván az arab-muzulmán behatás teszi. Teljesen otthon érzem magam, kicsit mintha Isztambulban járnék, csak itt nem próbálnak muzulmán dogmákat lenyomni a torkomon, mint Törökországban. Pedig muzulmán ország ez is, még sincsen dzsámi minden rohadt sarkon.

Tegnap a Petronas Ikertornyokkal avattuk magunkat maláj turistává, pedig nem is oda akartunk menni. Már elterveztük, hogy megnézzük a Kuala Lumpur tornyot, mikor is Kenant felhívta egy haverja, akit még Párizsból ismert, és aki most itt dolgozik, hogy találkozzunk lunch-ra. Hát jó. Cyril nagyon jó arc, vele bármikor, bármit. Kérte, hogy a Petronas tornyok alatti plázába menjünk, mert GPS-t kell vennie. Nem kellett kétszer kérnie. A Suria KLCC Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb és leghíresebb bevásárló központja, és ha már ott vagyunk, akkor megtekintjük a Petronas cuccost is. Szép fél órát töltöttem a Marks and Spencerben, sajna itt sem tartják a méretemet, csak egy pizsialsót vettem, de legalább a feeling ott volt.

Vásárlás után úgy döntöttünk, hogy megkísérlünk felmenni a Petronas tornyokat összekötő hídra (lásd illusztráció). Cyril szerint lehetetlen vállakozás, két hétre előre kell foglalni a jegyeket, olyan nincs, hogy valaki csak úgy odamegy és kap jegyet. Aha, Cyril nyilván nem budapesti színházjáró. Példáimon felbuzdulva Kenan már rutinosan ment a pénztárhoz, és 13.5o-kor gazdája lett négy darab belépőnek a 14 órás sihtára. Na, mit mondtam?

A híd a negyvenegyedik emeleteket köti össze, a lift pedig a világ egyik leggyorsabb liftje: 41 másodperc alatt értünk a hídhoz. Meg sem éreztük a mozgást. Odafönt 15 percet kaptunk, hogy nézelődjünk. Nomármost. Nekem tériszonyom van. Nem is kevés. Űgy voltam vele, hogy majd meghúzódom valahol a bejárat mellett, míg a többiek fotóznak. De nem, besétáltam szépen középre, aztán a korláthoz is. Ezek szerint a tériszony csak a panelre vonatkozik, bizonyos magasság felett meg sem érzem. Most erről az élményrúl mit mondjak? Hát szép volt. Akár mindennap felmennék. A Petronas amúgy is beszarás, szinte mindenhonnan látni, és egyszerűen lenyűgöző. Nem vagyok egy épületbuzi, de nem tudom levenni róla a szemem.

Este egy arab étteremben vacsiztunk Cyrillel és az asszonykájával, hű de jó volt megint egy kis hazait enni! Humusz, kofta, falafel, labne, chawarna, olíva etc.

Kuala Lumpur sokkal jobb, mint Bangkok. Mondtam már?

Boldog új évet!

A kínai új év nagyjából most kezdődik. A kínai naptár szerint a Nyúl éve következik, kivéve Vietnámban, ahol a Macska éve jön. Van ennek oka is, akit érdekel, guglizza ki, azt kell beírni, hogy TET.

Kuala Lumpur kínai negyedében nagy bulik lesznek a hét vége felé, nyilván megyünk megnézni!

KL

Labuan gyöngye jelenti Malajziából: szerencsésen megérkeztünk Malajziába. Vagy nem is volt ez annyira szerencsés? Elmesélem. Kicsit elszámtottuk magunkat az este nyolcas repülést illetően, ezért hajnali egykor futottunk be a szállodába. Lucus jól bírta a gyűrődést, csak a taxiban hunyt egy kicsit. Én is majdnem elaludtam, de nem mertem, mert a sofőr is úgy ásítozott, hogy volt némi félelmem azzal kapcsolatban, hogy felkenődhetünk a palánkra. A szálloda hatalmas csalódás volt, Kenan cége bérelte, állítólag mindig odarakják a külföldi vendégeinket. Hogyan is írhatnám le legkönnyebben? Magyar két csillag. Nem működött a légkondi, folyt a seggmosó a fürdőszobában, bagószag volt, és egyébként is olyan koszos volt az egész, hogy Lucának megtiltottam, hogy papucs nélkül a padlóra lépjen. Mindez négycsillagos hotelben, négycsillagos árért.

Reggel első dolgunk volt kijelentkezni, és áttenni székhelyünket a Novotelbe. Különbség Vietnam és Malajzia között: Vietnámban nem adták volna vissza a szoba árát, amit Kenan öt éjszakára kifizetett. A malájok mosolyogva és sűrű bocsánatkérést rebegve visszatolták a számlára a pénzt.

A Novotel sem pont olyan, mint amilyet Európában megszokott az ember, de most már maradunk.

Hajnal kettőig szerelték a köcsögök a légkondit a másik hotelben, így fél háromkor kerültünk ágyba. Mindannyian nagyon örültünk, amikor fél nyolckor a porta telefonált, hogy találtak másik szobát. Anyátokat. Költöztünk.

Benyomások Kuala Lumpurról: kevés van, mert olyan szinten álmosak voltunk délutánra (du. kettőre sikerült nyélbe ütni a költözést), hogy csak a szomszéd plázáig vonszoltuk el magunkat (Pavilion, állat). Szépek az emberek! Vietnam után ez nagy szó, van min legeltetnem a szemeimet. A csajok között vannak olyan bögyös-faros-hasas muszlimák is, mint én vagyok, (na jó, harminc centivel alacsonyabban, de vannak) így aztán rögtön otthon éreztem magam, kihúzott derékkal vigyorogtam minden szembejövő Szandokán szemébe (bocs az alliterációért). Viszont beestem egy könyvesboltba, és sírva telepakoltam a kosarat. Minden nap visszamegyek egy adagért, ki kell tartsanak június közepéig. Du. Starbucks. Home sweet home!