2011. február 1., kedd

KL

Labuan gyöngye jelenti Malajziából: szerencsésen megérkeztünk Malajziába. Vagy nem is volt ez annyira szerencsés? Elmesélem. Kicsit elszámtottuk magunkat az este nyolcas repülést illetően, ezért hajnali egykor futottunk be a szállodába. Lucus jól bírta a gyűrődést, csak a taxiban hunyt egy kicsit. Én is majdnem elaludtam, de nem mertem, mert a sofőr is úgy ásítozott, hogy volt némi félelmem azzal kapcsolatban, hogy felkenődhetünk a palánkra. A szálloda hatalmas csalódás volt, Kenan cége bérelte, állítólag mindig odarakják a külföldi vendégeinket. Hogyan is írhatnám le legkönnyebben? Magyar két csillag. Nem működött a légkondi, folyt a seggmosó a fürdőszobában, bagószag volt, és egyébként is olyan koszos volt az egész, hogy Lucának megtiltottam, hogy papucs nélkül a padlóra lépjen. Mindez négycsillagos hotelben, négycsillagos árért.
Reggel első dolgunk volt kijelentkezni, és áttenni székhelyünket a Novotelbe. Különbség Vietnam és Malajzia között: Vietnámban nem adták volna vissza a szoba árát, amit Kenan öt éjszakára kifizetett. A malájok mosolyogva és sűrű bocsánatkérést rebegve visszatolták a számlára a pénzt.
A Novotel sem pont olyan, mint amilyet Európában megszokott az ember, de most már maradunk.
Hajnal kettőig szerelték a köcsögök a légkondit a másik hotelben, így fél háromkor kerültünk ágyba. Mindannyian nagyon örültünk, amikor fél nyolckor a porta telefonált, hogy találtak másik szobát. Anyátokat. Költöztünk.
Benyomások Kuala Lumpurról: kevés van, mert olyan szinten álmosak voltunk délutánra (du. kettőre sikerült nyélbe ütni a költözést), hogy csak a szomszéd plázáig vonszoltuk el magunkat (Pavilion, állat). Szépek az emberek! Vietnam után ez nagy szó, van min legeltetnem a szemeimet. A csajok között vannak olyan bögyös-faros-hasas muszlimák is, mint én vagyok, (na jó, harminc centivel alacsonyabban, de vannak) így aztán rögtön otthon éreztem magam, kihúzott derékkal vigyorogtam minden szembejövő Szandokán szemébe (bocs az alliterációért). Viszont beestem egy könyvesboltba, és sírva telepakoltam a kosarat. Minden nap visszamegyek egy adagért, ki kell tartsanak június közepéig. Du. Starbucks. Home sweet home!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése