KL 3-4

Tegnap végre sikerült egy kicsivel többet lássunk a városból, hála istennek. Nem is okozott csalódást... Reggel felpattantunk a Hop On - Hop Off buszra. Ez igényelhet némi magyarázatot, bár a pestiek ismerik: elindul egy busz, ami körbejár a városon, és minden nevezetességnél megáll. Az ember vesz egy bérletet, amelyik megállóban akar, leszáll, megnézi, amit meg akar nézni, majd bevárja a következő buszt (minden félórában érkezik egy), felpattan rá (innen a név: hop on... felpattanni), és megy, amedig akar. A bérlet 24 órán keresztül érvényes.

Nos, mi délben pattantunk fel a buszra (hiába, a Neset família képtelen dél előtt bármire is), majd a Madárizénél lepattantunk. A Madárizé a világ legnagyobb nyitott madáriuma, a fejünk felett repkedtek, a lábunk alatt sétáltak, a vállunkra ültek, leszartak különböző madarak. Nagyon izgi volt, főleg a hatalmas papagájokkal fényképezkedni. Sajnos képet egyelőre nem tudok feltenni, mert otthon hagytuk az átjátszó kábelt, de majd vasárnap Ho Chi Minh Faluban dolgozom a problémán. Amikor elegünk lett a madárszarból, ismét felpattantunk a buszra, és mivel Luca közölte, hogy egy lépést sem hajlandó kaja nélkül tenni, hogy hogy nem, az ikertornyoknál pattantunk le, és usgyi be a Suriába. Gondoltam, hogy itt az ideje valami maláj ételkülönlegességnek, így a Burger Kinget céloztuk be, hogy meggusztáljuk, milyen Malajziában a helyi Whopper. Olyan, mint otthon (Budapesten és Isztambulban :). Megnyugodtunk, hogy a világ rendje mindenhol ugyanolyan. (Kár belénk a világjárás, nem?:) Táplálkozás utén felpattantunk a buszra, és nyammogtunk egy kicsit a szállóban.

Este vacsoravadászatra indultunk az arab negyedbe, ami a szállodánktól tíz perc sétára van. Találtunk egy iraki éttermet, és könnyekig meghatódva telerendeltük az asztalt ugyanazzal, mint egy nappal korábban a libanoni étteremben. Irak kiütéssel győzött. Szólt az arab sramli, az étterem tele volt lefátyolozott, de vigyorgó muszlimákkal, tetőtől-talpig feketébe burkolt karafatmákkal, bajszos iraki pasikkal és lármás kölkökkel. Kenan és Luca orra útlevél volt ebbe a világba: azonnal lekádereztek bennünket,és amikor megtudták, hogy Kenan Bagdadban született és látták, hogy a horgas orrú kislány, aki ugyanannyira Fatima, mint Luca, tele pofával nyomja a kebabot, rögtön családtagok lettünk.

Mondtam már, hogy Kuala Lumpur sokkal jobban tetszik, mint Bangkok?

A mai napon sem sikerült dél előtt elindulnunk. Viszont feltaxiztunk a Kuala Lumpur Toronyhoz (lásd illusztráció), és a tetejéről megtekintettük a várost. Fentről is tetszett, onnan látszott igazán, milyen szép zöld dombokkal körülvett tákolmányról van szó. Voltak ott olyan messzelátó izék is, nem hazudok, be lehetett látni velük a város bármelyik ablakán.

Mivel a Lucagyerek megéhezett, felpattantunk a szokásos buszra, és felkerestük iraki testvéreinket egy ebéd erejéig, és olyan báránysültet nyomtunk, hogy a tíz ujjunkat megnyaltuk utána. Jaj de uncsi... Visszaültünk a buszra, és elmentünk Kuala Lumpur kínai negyedébe, ami nem nagy szám általában, de most köszönhetően a kínai új évnek, szépen fel volt lobogózva. A Central Market (Főpiac) előtt sárkánytáncosokhoz is szerencsénk volt. Elég gagyi volt a műsor, de Lucának nagyon tetszett. Nekem meg a piac tetszett. Nem káposztát, hanem szuvenyíreket árulnak légkondizott körülmények között. Megint nem olyan, mint a Benh Than Saigonban: kedves, jófej eladók, nem akarnak lelőni, ha nem veszel semmit, és csak akkor jönnek segíteni, ha látják a tanácstalanságot. (Itt nem volt: Mádám, van méret neked, cici igazi?) Vettünk faragott feliratokat, faragott életfát, a gyereknek maláj babát, nekem batikolt kaftánokat (aki látott már nyáron a törzsfőnöki egyenruhában, tudja, miről van szó, ráadásul kettőt fizet hármat vihet alapon) stb. Itt végre nem csipkedték a gyerek arcát, hgy milyen kerek feje van, hanem az orrára mutogattak: szép arab lyányka! Jaj, de uncsi... Visszaültünk a buszra, és tettünk egy jó nagy kört, és megint a plázában, bocs, ikertörnyoknál kötöttünk ki. Indiai vacsorát követően - ahol a mellettünk lévő asztalnál szintén arab testvírek étkeztek, de nem a kultúrfajtából, mert amikor befejezték, egyik pincérnek sem volt gusztusa feltakarítani az asztalt utánuk - megvártuk, hogy kivilágítsák az ikertornyokat, lefotóztuk, majd hazablattyogtunk. A kivilágított toronyházak fantasztikusan festenek. Luca leszarta őket, mert közölte, hogy a téren lévő szökőkútpark Gyulára emlékezteti. Azt fotózta inkább.

Holnap irány Ho Chi Minh falu... most egy nagyot sóhajtottam.