Eldurrant az agyam

Na jó, leírom.

Előzmény: a hálószobánkban felpúposodott a padlóburkolat. Szóltam Vu An őrmesternek pénteken, hogy nézesse meg, mert hamarosan be fog a cucc szakadni. Vu An közölte, hogy jó, hétfőn jönnek megnézni, aztán meglátjuk, mi legyen.

Ma: reggel bevittem Lucust a suliba, Liórával és Jo-val elmentünk fitneszgyalogolni, majd bekaptunk egy gyógykávét is. Megyek haza, nyitok be a lakásba... konkrétan semmit sem láttam, akkora porfelhő borította be az egész kvártélyt. Azt hittem, már megint én robbantottam fel valamit, de éreztem, hogy ez nem füst, hanem por. Átküzdöttem magam rajta. A hálószobában két idegen vityi elektromos fűrésszel dolgozta a padlóburkolatot. Közben cigizgettek. Az én hálószobámban! A bútorokat természetesen nem vitték ki, nem takarták le, az ágynemű ott volt az ágyon, a smukk az öltözőasztalomon, a laptopok Kenan asztalán. Mivel az ajtót sem csukták be, az egész lakást belepte a por, beszivárgott a gardrób rácsos ajtaján, az összes ruhán centis fűrészporréteg dzsalt... A ház biztonsági őre, akinek az lett volna a dolga, hogy a munkásokat felügyelje, a nappali ajtajában cigizgetett. Na itt durrant el az agyam. Tudom én, hogy a vityikkel nem lehet üvöltözni, mert vagy megsértődnek és/vagy felmondanak, mert nem szeretik elveszíteni az arcukat (lose face), de én úgy üvöltöttem, hogy zengett fél Saigon. Mégiscsak hasznos lett volna megtanulni vityiül, mert nem értették, hogy mi bajom. Pedig igen ékes angolsággal szidtam őket ordítva, úgy emlékszem, hogy a retardált, idióta seggfejek volt az egyetlen nyomdaképes kifejezés, ami elhagyta a számat.

Keleti gondolkodás: a portára visszarendelt Vu An először nem is értette, hogy mi bajom, kész lesz a padló, nem? Dorinka, neked mondom, te tudod, hol van a Lucus hálószobája, na az is porban fürdött, mert a sztahanovistáknak melege volt munka közben, bevittek maguknak egy ventillátort is a szobába, és teljes gőzzel bőgették.

Kérdeztem Vu An őrmestert, hogy mégis mi a csipkedíszes franc ez, hebegett-habogott. Kérdeztem, mikor fejezik be, közölte, hogy délután négyre. Én is közöltem, hogy lóf...t, most tíz óra van, egykor takarodjanak a fenébe, aztán jöhetnek a takarítók: szedjenek le minden függönyt, az összes ruhánkat vigyék el mosni és holnap délre legyen itt minden kimosva, kivasalva, én kettőkör elmegyek a gyerekért, háromra itthon vagyunk, addigra a függönyök legyenek visszatéve, és az egész lakás ragyogjon. Volt megint hebegés, habogás, részemről több tucatnyi fuck-kal megtűzdelt fenyegetőzés.

Szó ne érje a ház elejét, háromkor nagyjából készen voltak a takarítással, de láttam, hogy még mindig nem értik, hogy mi a bajom ezzel az egésszel, mit ordítok, készen van a padló, nem? Ha lesz erőm, lefotózom az elkészült művet, konkrétan patchwork technikával visszatették a széttöredezett padlódarabokat (újra már nem fussa).

Próbáltam felvilágosítani őket, hogy:

- Mi az, hogy idegenek dolgoznak a hálómban a tudtom nélkül?

- Ilyen munkához jobb helyeken kiürítik azt a szobát, amin dolgoznak.

- Be is kellene csukni az ajtókat, különben az egész lakás porban fog fürdeni.

- Mi lett volna, ha megkérdeznek, melyik napon szeretném ezt a felfordulást? Én nem ma szerettem volna, Kenannak szülinapja van, gondoltam, meglepem egy jó kis vacsival (időszerű is lett volna, mert a múlt héten Lucával elhagytuk apa ipodját, be akartam neki bizonyítani, hogy attól, hogy hülyék vagyunk, azért még szeretjük). Ehelyett porronggyal a kezemben káromkodtam, mert a fűrészpor a konyhaszekrények belsejét is ellepte, szóval leginkább mosogattam.

A születésnapi vacsit telefonos segítséggel megoldottuk a szomszéd indiai étteremből, de az azért még sem az igazi. Kenan csak annyit fűzött hozzá a témához (miután konstatálta, hogy a múlt héten vásárolt, üzleti jellegű bőrcipőjére is felkerült néhány karcolás takarítás közben - belekúrták a szennyeskosárba, ne legyen útban): Na látod szívem, én ilyen emberekkel dolgozom nap, mint nap.