Juj, de régen nem írtam. No de, látom viselkedtek, senki sem reklamált. (Szomorodjak el?)
Igencsak mozgalmas hétvégénk volt, amolyan igazi családi megmozdulásos, tehát semmit sem csináltunk, ami igazából kulturále fellendítette volna a családot, csak éltük hétköznapi, illetve hétvégi életünket.
Szombat reggel kosarazni mentünk. Míg Luca a csapatával dobált, Maddison meg én félrevonultunk egy másik pályára, és örömjáték keretében kitárgyaltuk az őt folyamatosan piszkáló kiscsajokat. Jókat röhögött a drága, mikor elmeséltem neki, hogy az osztály menő csajaiból negyven éves korukra vagy alkoholista, vagy öngyilkos, de minimum boldogtalan elvált asszony lesz, a világhírre csak azok pályázhatnak, akiket az iskolában csúfoltak. Gondoljon csak Lady Gaga-ra, amikor kétségei támadnak. Annyira édes volt, egész délelőtt a Pokerface-t énekelgette.
Hazarohantunk, tusoltunk, és rohantunk zongoraórára. Én azt terveztem, hogy míg Luca klimpírozik, elmegyünk Kenannal járni, Ben Than pic sötöbö. Ebből semmi sem lett, mert akkora égszakadás volt, hogy az utca túlsó felét se láttuk. Kénytelenek voltunk beszélgetni. Nagyon gyümölcsöző volt, megegyeztünk abban, hogy a pesti lakást mindenképpen eladjuk, mert egyrészt kinőttük, másrészt meg nem akarjuk lekötni magunkat. Lakás nélkül könnyebben sodor az élet. Tehát ha valakinek pesti kéró kell, nyugodtan jelentkezzen, viheti, a garázst megkapja bónuszba. Tán még a pianínót is. (Az is eladó egyébként.)
Ezek után Saigon egyik legnépszerűbb negyedében, a hátizsákos negyedben (lásd kép) ebédeltünk. Nekem nagyon tetszett, tele kis boltokkal, galériákkal, mini hotelekkel, utcákon ücsörgő emberekkel. Szerettem volna sétálni egy nagyot, Luca nyítt, hogy koszos, meg minden, az volt a szerencséje, hogy megint eleredt az eső. (Nem baj, Dorinka, majd ketten megnézzük.) Viszont a kaja remek volt. Az étterem erősen hajazott a lepukkant pesti bisztrókra a hetvenes évekből, de az étel (olasz és vietnámi étterem) tényleg felséges volt. Kenan olaszt evett, mi csajok termlszetsen vietnámit, amit Luca megfejelt egy tiramisuval. (folyt.köv.)
Jut eszembe.... a jelenlegi lakásotokról mikor teszel fel képeket? Én kíváncsi lennék rá. Ez nem nagyon kapcsolódik a mostani bejegyzésedhez, csak most jutott eszembe.
VálaszTörlésMeg az is, hogy Marci lelkesen figyelgeti az "ennyi van még Vietnámból"-t. Azt is kérdezte, hogy az emberek haladnak-e előre. Mondtam, hogy nem tóm.
Ma egész nap a puffogó nylont kerestem. Hidjétek el, ezt nehezebb volt megszerezni, mint a Götz babát. Tudjátok mi az? Az a hólyagos müanyag
VálaszTörlésmicsoda, amibe csomagolni szoktak. Amikor már feladtam minden reményt, eszembe jutott, hogy cipőt is a cipőboltból szoktuk venni, igy hát bementem egy papir-és csomagoló szaküzletbe, ahol csak annyit kérdeztek, hogy mennyire van szükségem. Most már szállítható állapotba tudjuk hozni a babát sérülés mentesen. Muszály igy küldeni, mert eredeti csomagolásban akkora, mint egy koffer. Abból is az XXL-es méret. Dorinát meg kímélni szeretnénk a túlzott leterheléstől.
Pénteken, azaz nyolcadikán viszem Budapestre. Tizenhárom órakor érkezek a nagy óra alá. De ha kell, kimegyek a parkolóba.:-))
Szerintem a mostani időszak az erőgyűjtés időszaka volt. Mindenki lefáradt, akarom mondani elfáradt a választást követően. Narancsba borúltak a pálmafák. Gyulán is mindent vittek a "fiatal demokraták."
Megint fel fog lendülni a bejegyzések irása.
Millió puszi Nektek.
Papa
Madám Adri!
VálaszTörlésA " nyílt levél" kapcsán kerültem erre az oldalra, aztán persze érdekelt egy kicsit az is, hogy milyen is az a másik ország egy magyar szemével, így beleolvastam az írásaidba; a lányomnak keresünk lakást, ha a compsafe@t-online.hu-ra küldenél a lakásról adatokat, megköszönném, ha így teljesen ismeretlenül is lehetséges.
Előre is köszönettel.
ILona