Danang

Hát, bocs, hogy eddig nem írtunk, de folyamatosan arra vártam, hogy majd valaki készít videót és képet, amit bemellékelhetek, hogy megmutassam, hol vagyunk.

majd akkor a google-ról...

Szóval, szerda este elrepültünk Danangba, az egy max. másfél óra Saigontól, de olyan, mintha egy más világba csöppentünk volna. Ugyanis tiszta! Se egy eldobott szemét, de nyakig mocskos, turizó emberek... Komolyan, majdnem elsírtam magam, annyira jól esett a szememnek a rendezettség, a tisztaság, a mosolygó, kedves emberek...

A Sandy Beach Resortnak nevezett hotelben vagyunk, a villánk konkrétan az óceánparton áll. Kimegyek a teraszra, és tíz méterre tőlem már dübörögnek a hullámok. Szó szerint dübörögnek, sosem hittem volna, hogy a hullámverésnek akkora hangja lehet, mint egy leszálló repülőnek. A hullámok amúgy három-négy méteresek, arról szó sem lehet, hogy bemenjünk úszni, de ez nem is baj, csak pancsolgatunk a szélén, meg aztán ott vannak a medencék is. Egyébként meg aszongyák, hogy China Beach (mármint az a tengerpart, amit írás közben vakulok), a világ első hat legszebb strandja közül az első háromban szerepel. Meg is illetődtem rendesen.

Szerencsére már nem vagyok lázas, (szerda hajnalban ugyanis megint belázasodtam, isteni volt így repülni, azt hittem, hogy belehalok), viszont vörös és viszket a tenyerem. Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy pénz áll a házhoz, hanem sajnos at, hogy valszeg mégis dengue lázam volt. Jövő héten megyek vérvételre, majd akkor kiderül. Ez azért szívás, mert elvileg nem szabadna még egyszer elkapjam, és fogalmam sincs, hogy ne kapjam el, amikor most is szúnyogriasztóban fürdök. rá kell bízzam magamat a szerencsére.

Luca a hotel másik végében ül, és skype üziket küld nekem. Próbálom meggyőzni, hogy jöjjön ide, csinálunk papáéknak videót. :)