Hírünk egyelőre nincs semmi, ami tulajdonképpen nem rossz, de azért jobb lenne most már tudni, hogy mi lesz velünk. Nagyon imádkozunk, hogy összejöjjön az európai célpont, mert azért ez mégis csak a világ vége. Szép volt, jó volt, de most már érjen véget.
Egyébként most azzal töltöm az időmet, hogy a falba verdesem a fejemet. Panaszkodtam ugye, hogy nem sok kulturális élmény itten bennünket. Az év eseménye eddig a márciusi Back Street Boyz koncert volt (de tényleg), majd most vasárnap a Bob Dylan, amelyre a viet kormány is készült, állítólag átírattak vele néhány dalszöveget, hogy a feltörekvő viet ifjúság is értse a globális problémákat. Bár megfizethető volt a jegy, nem mentem el, mert kit érdekel, de tényleg? Viszont volt két vendég a nézőtéren, aki miatt meg tök jó lett volna elmenni: Colin Firth és felesége is tiszteletüket tették az állítólag történelmi eseményen. Komolyan, nem hiszem el, hogy végre egy városban vagyok az idolommal, itt Ho Chi Minh faluban ráadásul, és nincs közös fotó. Másnap Liórával a nyakunkba vettük a várost, hátha összefutunk velük valahol, de kizárt dolog, hogy nekem ilyen szerencsém legyen. :) Egyébként meg mi a csipkedíszes francot keresett itt? A szervezők szerint már tovább is utaztak. Megértem.
Szia! Hogy van Luca?
VálaszTörlésHát, pedig ha megláthattad volna... és akkor elmondanád nekünk, hogy más-e, mint a filmeken?
Voltam Polgival (ez volt az első randink, talán lesz valami közöttünk, hiszen régen is jóban voltunk...) moziban, és megnéztük A király beszédét. Tetszett. Nagyon is. (Ott volt majdnem egész Harry Potter banda...nem is tudtam.) Igazad volt, nagyot alakít benne Colin Firth és Geoffry Rush is. Úristen, és mennyit bagóztak abban az időben. Mindenhol. Bent is, kint is, mindenütt. Tök jó annak, aki tud angolul, nem kell a feliratozásra figyelnie. Meg kéne már tanulni angolul... De az én koromban, nem tudom, hogy menne-e??????????????
Szép napot, és üdv Lucának és Kenannak is!
Azt nem kérdeztem, hogy tudtok már valamit?
VálaszTörlés