Kulturális élmény

Hű, de régen jártam itt. Zajlanak pedig az események, csak az internet annyira szar, hogy képtelenség kivárni, mire betölt egy képet. Most viszont a királyi esküvő tiszteletére megtáltosodtak a vityik, és egészen tisztességes sebességet sikerül produkálni.

Visszatérnék a múlt hét csütörtökjéhez, amikor is abban a tisztességben részeltettünk, hogy megtekinthettük Luca iskolájának koncertjét a saigoni Operaházban. A pontosság kedvéért megjegyezném, hogy a saigoni Operaházat senki se hasonlítgassa a pestihez, ez se kívülről, se belülről nem olyan impozáns, mint otthon, de a semminél nyilván jobb. A kisasszony is csak addig volt meghatva, amíg be nem mentek az épületbe, amely nagyjából a gyulai kultúrház szintjét hozza. Lassan kilenc hónapja itt vagyunk, még sohasem sikerült például programfüzetet szerezzünk. Állítólag nincs is. Oda kell menni a pénztárhoz, megkérdezni, mi megy, és venni jegyet, ha megfelel. Spontának ezek a vityik, na. A fenti képen a két művésznő a koncert előtt látható. Nagyon beléjük bújt a kisördög, csoda, hogy nem bucskáztak le a lépcsőn.

Alant pedig összeszokott négyesünk tart bemutatót abból, hogyan is kell viselkedni egy operaházban:

Nos, komolyra fordítva a szót, a sulinak van szimfonikus zenekara, több kamarazenekara, rock együttesei, koreai pop együttese és szólistái is. Meg természetesen két kórusa. Egy a nagyoknak, egy a kicsiknek. Luca és Yarden a kicsik kórusának tagjai. Na, megtaláljátok őket? Segítek: itt is egymás mellett vannak.

Nagyon édesek voltak, több kórusművet is előadtak. Például Rod Stewart Sailing című örökbecsű remekművét. Egészen meggyőzően. Hogy Yarden mitől ijedt be, homály fedi, de szerintem tök vicces a feje:

Lucácska elfelejtette megemlíteni a koncert előtt, hogy ő a kórus ütős szekciójának is tagja, méghozzá triangulumon. Szerinte az nem fontos, ritmust ütni mindenki tud, meg különben is, jelentkezett a feladatra, tehát arról szó sincs, hogy esetleg azért ültették előre, mert ügyes. Volt némi aggodalmam, mert a dal elején azzal volt elfoglalva, hogy a triangulum verőjével a padlóra rajzolgatott, de aztán hál'istennek időben belépett:

Szóval a koncert nagy siker volt, de szünetben leléptünk, mert a művésznők éhesek voltak. Mellettem ült a középiskola igazgatója, aki teljesen szétesett ttól, hogy a Lucácska milyen cuki.
Mondtam is neki, hogy az én lányom!

Dorinka kérte, hogy emlékezzek meg a saigoni húsvétról is. Nomármost, bár Vietnámban sok katolikus van, a húsvétot csak az ide száműzött külföldiek ünneplik, az angolszász szokásoknak megfelelően vasárnap. Mivel a nyuszitojás keresgélést a kölkök leszavazták, befizettünk az Intercontinentalba egy brunchra, korlátlan pezsgőfogyasztással (Veuve Cliquot - nem kispályáznak). Három család ment együtt (Joék, mi, meg még egy ausztrál família - Lióráék egy héttel korábban ünnepelték a Peszachot, nem ehettek fehér lisztes dolgot, ezért inkább otthon maradtak). A pezsgőnek köszönhetően igen vidám volt a hangulat, minden ott húsvétozónak az volt a célja, hogy mihamarabb berúgjon. Felejthetetlen pillanatokat éltem át, amikor láttam, hogy bankigazgatók, menedzserek, meglett, komoly férfiak az ujjukkal nyúlkálnak a csokiszökőkútba és ellopják a gyerekek elől a bonbont.

Lucának tündérbarbit hozott a nyuszika, aki persze Vietnámot is útba ejti. Mondtam a kisasszonynak, hogy itt nincs olyan, hogy három percenként változtatja, mit akar, mert szegény nyuszi messziről jön. A gyerek kiröhögött: anya, tudom, hogy azért akarsz barbit venni, mert itt nincs más a játékboltban... Hiába, felnőnek a gyerekek. :)