A fenti mondat állítólag azt jelenti, hogy Isten hozott Vietnamban. Gondolom, lejön belőle, hogy a nyelvvel akadnak majd nehézségeink. Tehát megérkeztünk. Mivel a kishúgom tegnap éjjel emailben feltett már vagy száz kérdést, ezeket nyilvánosan megválaszolom, és akkor mindenki elégedett lesz.
Szia Tesó!
- Hogy utaztatok?
Hehehehe, Franfurtig velünk jött az ausztrál vízilabda válogatott, így aztán addig biztosan jól. Képzelj el tizenvalahány filmsztár külsejű szőke óriást. Konkrétan beállt a nyakam a másfél órás úton. Frankfurtban áldottam az eget, hogy fogyókúrával töltöttem az elmúlt hónapokat, mert különben hiába a Boeing 747, nem fértem volna el az ülésben. Az economy első sorában ültünk, ami azért jó, mert senki sem döntheti a pofádba a székét, és azért rossz, mert esélyed sincs arra, hogy kinyújtsd a lábad. Finnyogtam is eleinte, aztán ez elmúlt. Mint ahogy a 12 órás út is valahogy elmúlt. Jó, hajtogattam magam egész éjjel az ülésben, de nem volt rossz. Jó lett volna pulóvert vinni magunkkal, mert a Lufthansa nem sajnálta a légkondit, de beburkolóztunk a takaróinkba, és így okés volt. Luckó bealudt már Frankfurt felett, éjjel felébredt, zabált, majd Bangkokig ismét aludt. Bangkokban sétáltunk egy kört a reptéren, míg kipucoválták a gépet, és egy óra múlva Vietnamban voltunk. Luca az izgalomtól izgett-mozgott, szegény kis rigócskám, tényleg nagyon fel volt/van spanolva.
A vietnami reptéren villámgyorsan átestünk az adminisztráción, bevált az a tanács, amit korábban kaptam: rendületlenül vigyorogni kell.
- Luckó milyen hangulatban van?
Nagyon, nagyon izgatott, és ahogy mondja is: Anyuc, be vagyok rezelve. Éjjel is felébredt, át kellett másszak mellé az ágyba, kérte, hogy öleljem át, úgy aludjunk.
- Milyen a hely első blikkre?
Amikor kiléptünk a reptérről, arra számítottam, hogy majd jól mellbevág a pára meg a forróság, amit minden Vietnamban járt delikvens megemlít az emlékirataiban. Nos,ez az élmény elmaradt. Állítólag most van az esős évzsak, bele kell dögleni a páratartalomba. Canan testvér! Láttunk mi már ennél rosszabbat Törökországban. Meg szerintem Pesten is. Tehát igen, meleg van, igen, pára van, de szerintem ki lehet majd bírni. Nekem a légkondival több bajom van.
Taxival indultunk haza nyilván. Első blikk... Luca felkiáltott: Hát, ez pont olyan, mint Isztambul, csak itt nem értem a táblákat! És tényleg, hangos volt, pezsgett, nyüzsgött az egész város, és egy büdös szót sem értettem a táblákból. De gondolom, hogy ki lehet találni, melyik boltban mit árulnak. Ahol motor van a kirakatban, ott motort... Nem kell ehhez szótár.
Ja, a motorok. Félelmetes a közlekedés, már a taxiban besza-behu a röhögéstől. Egy robogóra ráfér az egész család, aztán csak húzod a gázt. Esetünkben az lesz - mertmivelhogy ihletet kaptam -, hogy Luckót felültetem magam mögé és húzom a gázt.
- Milyen a kecó?
Nagy. Nagyon nagy. Mivel valszeg soha életemben nem fogok még egyszer ekkora lakásban lakni, úgy döntöttem, hogy vigyorgok és élvezek minden pillanatot. Luca szerint túl nagy, tegnap éjjel azért is volt fent, mert megijedt, hogy az apja meg én milyen messze alszunk tőle. Csak összehasonlítás végett: Pesten nyolc lépésre volt az ágyunk egymástól, itt huszonöt. Tudom, leléptem. A tetőn tényleg ott van a medence és egy kicsi tetőkert, nagyon édes. Kenan aszongya, hogy senki sem használja. Majd mi fogjuk. A házban rajtunk kívül három család lakik, és ha jól láttam az ajtók elé dobált cipőkből, gyerekek is vannak. Szuper. Ha megtalálom a fényképezőgépet, teszek fel képeket azonnal.
- Elkezdtetek-e már kipakolni?
Igen. Nem. Tegnap éjjel elkezdtem, aztán rájöttem, hogy reménytelen. Majd szép lassan. Bugyit, pólót találtam, azzal elleszünk egy darabig. Du. megyek még vállfákat venni. A fene se gondolta, hogy úgy felviszi az isten a dolgomat, hogy gardróbba pakolhatok. Miután valaki kivasalt...
- Milyenek a szomszédok?
Felettünk állítólag egy amerikai család lakik. Majd meglátjuk. :)
- Hol ittatok kávét?
Egyelőre itthon. basszus, a Nescafénak más az íze, mint otthon. Majd megszokom. Viszont abból a piros-pöttyös bögréből ittam, amit Barbitól kaptam. Jól esett.
- Mit ettetek?
Na, ebből volt nagy röhögés. Sógornőm este hívott Skype-on, és mivel a családban mindig központi kérdés, hogy ki mennyit eszik, ő is megkérdezte. Szegény, várta, hogy majd sorolom, hogy csingcsengcsongot, meg nguyenvantrant, meg hocmuctucot. Erre én: bolognai spagettit, pizzát, meg Cézár-salátát. Tudunk élni... Szerintem minden tök jó volt, Luca viszont nagyon húzta a száját, hogy ez nem olyan mint otthon, és mi lenne, ha inkább főznék valamit. Na nem.
A Cézár-salátába itt tesznek avokádót is, nagy ötlet, isteni finom.
A Cola light viszont annyira savas, hogy lemarja a lakkot a fogaimról.
- Kenan dolgozik a héten?
Arra ébredtem, hogy munkába indult. Adott pénzt, kulcsot, biciklit, telefont, térképet meg telószámokat. Délután állítólag hamarabb jön.
Lucus még alszik, ha felkel, nyomok bele reggelit, pakolgatunk kicsit, aztán felmegyünk úszkálni. Meg csavarogni a környékre. Remélem, hogy nem tévedünk el, mert nem tudom kimondani az utcánk nevét. Nguyen Van Huong hívják, de úgy kell kiejteni, hogy vinvenhon. Ez így egyszerűnek hangzik, de mindhárom szótagot másképpen kell intonálni, és ha nem jól csinálom, akár az is kisülhet belőle, leanyázom a delikvenst, akitől segítséget kérek. Állítólag taxit is úgy kell majd rendeljek, hogy a telefont egy arrajáró vietkong kezébe nyomom, mondom neki taxi, mutatok a lábam elé, hogy ide. És akkor majd hív nekem. :)
- Átálltatok-e már?
Nem.
- Milyen a hangulatotok?
Jó. :) Igazság szerint bennem most nagyon dolgozik a kalandvágy, annyira ismeretlen a terep, hogy a sarki boltig (ahová szintén taxival kell menni) is óvatosan megyek majd.
Megyek pakolni. Izgi kutatómunka. Vajon melyik bőrönd mit rejt? A pirosat már négy napja bepakoltam, nem is emlékszem rá, hogy mit tettem el. Kinder-tojás.
Csók mindenkinek, kommenteljetek rendesen!
Ezt a nevető Buddhát még itthon kinéztem magamnak a bolt facebook-os oldalán. Most a nappali asztalán ül, és vigyorgunk egymásra. Örülök neki.
